Szőlőjében dolgoztatta a közmunkásokat egy polgármester

2016.04.19. 12:20

Zala megyében történt.

Vádat emelt a Nagykanizsai Járási Ügyészség Csörnyeföld polgármestere ellen, mert három közmunkást négy napig a szőlőjében dolgoztatott - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szőlőjében dolgoztatta a közmunkásokat egy polgármester

Pirger Csaba közölte: Csörnyeföld önkormányzata öt ember közfoglalkoztatotti béréhez és járulékaihoz igényelt és kapott 2,6 millió forint támogatást a 2013 novembere és 2014 májusa közötti időszakra a Zala Megyei Kormányhivatal letenyei munkaügyi kirendeltségétől. 

Simon Zoltán (független) polgármester utasítására 2014 februárjában két közmunkás három napot, egy másik pedig egy napot az ő szőlőbirtokán dolgozott. A polgármester a következő hónapban aláírta a közfoglalkoztatottaknak járó munkabérutalványt, és a három dolgozónak ez alapján utalták ki a bért.

A megyei kormányhivatal bejelentés alapján szerzett tudomást az esetről, amelynek kivizsgálása után az önkormányzatnak 34 ezer forintot vissza kellett fizetnie. Ezt az összeget Simon Zoltán utóbb megtérítette az önkormányzatnak.

Az ügyészség hamis magánokirat kétrendbeli felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a csörnyeföldi polgármester ellen, és pénzbüntetés kiszabását indítványozva.

Pirger Csaba az MTI kérdésére hozzátette: ha a bíróság jogerősen pénzbüntetésre ítéli a vádlottat, akkor mentesül a további jogkövetkezmények alól, polgármesteri tisztségét tehát megtarthatja.

.