Zalaegerszegen is lesz építményadó

2015.04.17. 17:43

Az év elején megfogalmazott elképzeléseknek megfelelően döntött a vállalkozások számára építményadó bevezetéséről Zalaegerszeg önkormányzata, a megyei jogú városok közül utolsóként - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) kifejtette: a közgyűlés döntése értelmében július 1-jétől a nem lakás céljára szolgáló, vagyis a vállalkozások által fenntartott ingatlanokra vetik az építményadót. Ennek összege évente és négyzetméterenként 1200 forint - vagyis erre az esztendőre ennek a fele -, de a törvényi lehetőségeknek megfelelően a bankoknak, pénzintézeteknek, hitelintézeteknek, a biztosítási intézményeknek, a multinacionális bevásárlóközpontoknak, a benzinkutaknak, a távközlési cégeknek, az egyetemes villamosenergia- és földgázszolgáltatóknak a maximális adóterhet, vagyis az éves négyzetméterenkénti 1852 forintot határozták meg.

Hozzáfűzte, hogy július 1-jétől készül a vállalkozói bevallások alapján egy adatbázis a nem lakás célú ingatlanokról. Ennek birtokában a jövő évtől lehetőség lesz az adórendelet "finomhangolására", illetve sávos kedvezmények meghatározására. Megjegyezte, már most igyekeznek a kisebb adózókon segíteni azzal, hogy helyi iparűzési adót ezentúl nem másfél, hanem két és fél millió forint éves adóalap elérése után kell csak fizetniük a kisvállalkozóknak.

Balaicz Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a jelenleg becsült adatok szerint minimum 800 ezer négyzetméternyi olyan ingatlan van Zalaegerszegen, amely az új építményadó hatálya alá esik. Ennek megfelelően ebből az adónemből várhatóan mintegy félmilliárd forint folyhat be idén a város kasszájába.

.