Új polgármesterjelölteket állít a Fidesz a két zalai megyeszékhelyen

2014.06.16. 12:34

A Fidesz helyi csoportjainak döntése alapján új polgármesterjelölteket indít a párt a két zalai megyei jogú városban az őszi helyhatósági választásokon - tájékoztatta a kormánypárt zalaegerszegi választókerületi elnöke hétfőn az MTI-t.

    Vigh László országgyűlési képviselő, egyben a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese elmondta: Zalaegerszegen két jelölt személyéről dönthettek a Fidesz helyi csoportjában. A megjelent 130 tag közül Gyutai Csaba jelenlegi polgármestert 22-en támogatták, míg Balaicz Zoltán mostani alpolgármestert 108-an javasolták polgármesternek, az utóbbi jelöltet tehát a tagság több mint 80 százaléka támogatja.


    Nagykanizsán ugyancsak lezajlott a jelöltállítás a helyi szervezetnél, ahol egy jelölt személyéről döntöttek. Ennek alapján Dénes Sándor jelenlegi alpolgármestert javasolja polgármesternek a Fidesz nagykanizsai csoportja az őszi önkormányzati választásra. Cseresnyés Péter polgármester és választókerületi elnök országgyűlési képviselő is egyben, ezért összeférhetetlen lenne a városvezetői és képviselői posztja.


    Vigh László hozzátette: a helyi szervezetek eddig ismert javaslata alapján Keszthelyen újból Ruzsics Ferencet, Hévízen Papp Gábort, Lentiben Horváth Lászlót, Zalakaroson Novák Ferencet, Letenyén pedig Halmi Bélát, vagyis a jelenlegi városvezetőket támogatják polgármesterjelöltként.


    A politikus elmondta még, hogy a háromlépcsős jelölési folyamat következő állomásaként kedden a párt megyei önkormányzati egyeztető bizottsága dönt arról, hogy a javasolt jelölteket az országos választmány elnöksége elé terjeszti. A végleges döntést ezt követően a Fidesz országos vezetése várhatóan június végéig hozza meg a polgármesterjelöltekről.

.