Zalaegerszegen kifosztották az utcán fekvő beteget

2013.08.09. 08:19

„Nem jutott eszükbe”, hogy mentőt hívjanak.

Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el – közölte a Police.hu.

Zalaegerszeg egyik utcáján rosszul lett és összeesett egy férfi 2012. április 18-án a koradélutáni órákban. A gyanú szerint egy nő és egy férfi odament a magatehetetlenül fekvő beteghez, de ahelyett, hogy segítettek volna neki, elvették a földön fekvő férfi telefonját, nyakából kitépték aranyláncát és segítségnyújtás nélkül elmentek.

A 20 éves férfi gyanúsított előbb tagadta a bűncselekmény elkövetését, többszöri kihallgatásakor ellentmondásba keveredett, majd beismerte tettét.
A 33 éves nő azzal védekezett kihallgatásakor, hogy ők próbáltak segíteni a rosszul lévő férfin, de „hirtelen nem jutott eszükbe”, hogy mentőt hívjanak.   

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az iratokat K. Csaba zalaegerszegi és O. Mónika iklódbördőcei lakosokkal szemben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.
.