Szombathelyen is fellép a Habana Social Club

2015.10.27. 20:20

A kubai zenekar eddig nem mozdult ki hazájából.

Kuba határain kívül Magyarországon lép először színpadra a Habana Social Club, amely egy jövő héten induló turnéval mutatkozik be a magyar közönségnek - mondta el Molnár Máté, a Concert Europe művészeti vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.

A több mint fél évszázados múlttal rendelkező Habana Social Club a Buena Vista Social Club visszavonulása óta Kuba első számú zenekarának számít - fejtette ki Molnár Máté.

A zenekar komoly múltra tekint vissza, de annak ellenére hogy 50 éve ott állnak a színpadon, a zenekar folyamatosan megújul, a tagok cserélődnek, az együttes táncosokkal bővül és egyre komplexebbé válik - hangsúlyozta.

Fotó: jegy.hu

A zenekar jelenleg 11 főből áll: egy férfi és egy női énekes, 4-5 rézfúvós, dobos, vonósok és a táncosok alkotják.

"Ez lesz az első alkalom, hogy a zenekar elhagyhatja Kubát, a tagok most fognak először világot látni. Bár hazájukban ők a legnépszerűbbek, bízom benne, hogy az európai közönség körében is hatalmas népszerűségre tesznek majd szert" - fejtette ki Molnár Máté.

A magyarországi turnén a zenekar fellép Szegedtől kezdve Békéscsabán, Zalaegerszegen, Sopronon, Szombathelyen és Nagykanizsán át Budapestig, majd Ausztria és Szlovákia felé veszik az irányt.

A turné Szegeden november 3-án indul.

.