Változások a büki fürdő vezetésében

2014.01.10. 22:10

Ruszinkó Ádám az igazgatóság új elnöke. Németh István nyugdíjba megy.



A Büki Gyógyfürdő Zártkörű Részvénytársaságban részvénytulajdonosként korábban 46,92 százalékkal szerepelt a megyei önkormányzat, 46,92 százalékkal Bük Város Önkormányzata, és 6,16 százalék dolgozói részvénytulajdonrész volt. A közigazgatási átszervezések nyomán a Vas Megye Önkormányzatának  tulajdonrésze tulajdonosi joggyakorlóként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésébe került.

A Büki Gyógyfürdő Zrt. igazgatósága közgyűlést hívott össze 2013. december 30-ára. A közgyűlés döntéseiről az igazgatóság új elnöke, Ruszinkó Ádám tájékoztatta a sajtót. A tájékoztató összefoglalóját a Büki Gyógyfürdő Zrt. közlemény formájában juttatta el szerkesztőségünknek.

Ezek szerint a közgyűlés módosította az alapszabályt, külön választották az elnöki és a vezérigazgatói funkciót, két új igazgatósági és három új felügyelő bizottsági tagot választottak.

A döntések értelmében 2013. december 31. óta Ruszinkó Ádám tölti be az igazgatóság elnöki posztját.

Németh István vezérigazgató húszéves munka után nyugdíjba megy. 2014. május 31-ig látja el még a vezérigazgatói feladatokat, és ebben a periódusban lesz az igazgató tanács feladata, hogy új pályázatot írjon ki, egy jó vezérigazgatót találjon.

2014. június elsején kezdi meg a munkáját az új vezérigazgató- tájékoztatott Ruszinkó Ádám.

"Az igazgató tanács szakmai irányító testület, általában stratégiai kérdésekkel foglalkozik, a cég sikerességét hosszabb távon meghatározó kérdésekben hoz szakmai állásfoglalásokat, illetve döntéseket. Ebben kívánunk részt venni a következőkben is" - közölte Ruszinkó.

Hozzátette: "Célunk, hogy megalapozott tervekkel sikeresen szerepeljünk az uniós következő ciklus – 2014 és 2020 közötti- pályázatain is. Már elkezdődött ennek a megtervezése, melyek azok a részek, amelyeket műszakilag fel kell újítani, melyek azok a részek,amelyeket csinosítani kell, és néhány új szolgáltatást be kell vezetni. Nagyon sok korosztály veszi igénybe a fürdőt, főleg a nyári időszakban, s emiatt nagyon sokféle szolgáltatást kell biztosítani. Fontos, hogy nagyon jól felkészült munkatársak dolgozzanak a fürdőn, nagyon fontos a képzésük, tovább képzésük.  Szeretnénk azt elérni, hogy olyan új fontos piacokon mint a cseh piac, vagy az orosz piac jól szerepeljünk. Bük egyre vonzóbb célpiac legyen."

Lapunk Németh Istvánnal két évvel ezelőtt közölt egy hosszabb interjút.

Dr Ruszinkó Ádám

Dr Ruszinkó Ádám nem ismeretlenként került az elnöki pozícióba, hiszen már 2011. májusa óta az igazgatóság tagja. Az új elnök az egészség turizmusban dolgozik, de vannak államigazgatási tapasztalatai is.  Az első Széchenyi program idején ő volt az egészség turizmus program vezetője, de dolgozott a Magyar Turizmus Rt. marketing vezetőjeként is.

Jelenleg egy profi egészségturizmussal foglalkozó cég szakmai igazgatója. 11 éve foglalkozik turizmus kutatással, egyetemi oktató.

Az első Széchenyi terves büki beruházást dr. Ruszinkó Ádám mint országos programvezető már figyelemmel kísérhette, de azóta is nyomon követi a büki változásokat. (Forrás: Büki Gyógyfürdő Zrt.)

.