Nézze meg, milyen lesz az átépített Berzsenyi tér Szombathelyen

2016.06.06. 14:05

Indul a munka.

Egy hétfői sajtótájékoztatón látványterveket is mutattak, egy markoló pedig beleharapott a tér füvébe, ezzel is jelezve, hogy elkezdődik a munka.

Még tavaly írtunk róla részletesen, hogy átépítik a szombathelyi belváros egyes részeit. A Berzsenyi térről ez derült ki az akkori közgyűlési előterjesztésből:

A tér közepén lesz egy szökőkút, amely három egyforma medencéből áll majd. „…az egyetem „D” épülete előtt, a Berzsenyi-szobor körül egy nagyobb, a Szily-szobor körül, a Püspöki palota és a Megyeháza előtt egy-egy kisebb, zöldfelülettel határolt, padokkal ellátott terület jön létre”.

A Berzsenyi-szobor körül díszburkolatú területet alakítanak ki, amely alapvetően pihenőhelyként, de akár rendezvénytérként is használható lesz.

Nem írjuk le újra a további részleteket, korábbi cikkünk linkjére kattintva elolvashatók az információk. 

Újdonságként egyrészt itt vannak a látványtervek.

Másrészt pedig a koncepció: a tér és környezetének felújítása, illetve tervezése során "a 150 évvel ezelőttihez hasonló nagyvonalú, igényes városi tér létrehozására volt a cél, de mai eszközökkel és formai megoldásokkal. Alapfeltétel a közlekedés csillapítása."

Fotó: szombathely.hu/Benkő Sándor

Galéria

.