Molnár Gyula: Czeglédy egymilliárdos korrupciós ügyet akart a szombathelyi közgyűlés elé tárni (frissítve)

2017.06.15. 08:08

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke erről szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt. Frissítés: csütörtök reggeli hír, hogy Czeglédy Csaba és társai előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség. A Demokratikus Koalíció szóvivője is kifejtette az üggyel kapcsolatos véleményét Budapesten.

Mint ahogy arról lapunk is beszámolt, őrizetbe vette a csongrádi NAV bűnügyi igazgatósága Czeglédy Csabát. Az erről szóló cikkeinket itt és itt olvashatja el.)

Az MSZP elnöke szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorának egyik vendége volt, ahol az üggyel kapcsolatban az atv.hu összefoglalója szerint az alábbiakat mondta. 

„Közeledik a kampány, a Fidesz megpróbál ügyeket csinálni és lejáratni.” Így reagált a politikus arra a hírre, miszerint költségvetési csalás gyanújával vették őrizetbe Czeglédy Csabát, az MSZP szombathelyi képviselőjét. A szocialisták elnöke szerint a Fidesz azt próbálja elhitetni a választókkal, hogy mindegyik ellenzéki párt korrupt, csak ők egyedül az igazság bajnokai.

A politikus elmondta: Czeglédy Csaba képviseli az MSZP-t a párt összes sajtóperén, a múltban több száz ilyen pert megnyert.

Molnár Gyula azt is hozzátette, hogy Czeglédy letartóztatása után egy nappal készült a szombathelyi közgyűlés elé tárni egy egymilliárd forint értékű korrupciós ügyet.

Czeglédy egy korábbi gazdasági botrányával kapcsolatban az MSZP elnöke azt mondta: akkoriban képviselőjük olyan helyzetbe került, hogy könnyű volt megtámadni, ráadásul a szocialista párt egyik emblematikus arca is volt.

Molnár Gyula a műsorvezető kérdésére elmondta: az MSZP új ügyvédet keres a pereihez, a Czeglédyvel kötött keretszerződéseket pedig felfüggesztik. A politikus azt ugyanakkor hozzátette: ettől függetlenül az ügy politikai feltárását nem engedik el, mert a múltban is rengeteg hasonló ügy volt, amelyek után semmi nem történt. 

Hogy pontosan mivel kapcsolatos ez az állítólagos korrupciós ügy, arról a pártelnök nem beszélt, ám Nemény András, az MSZP és a párt vasi alelnöke egy, a csütörtöki Vas Népében megjelent cikkben elmondta, Czeglédy "...most a Haladás-stadionnal kapcsolatos milliárdos nagyságrendű visszaélést feltételezve nyomozott, mint FEB-elnök...". Nemény egyébként koncepciós ügynek, "aljas bosszú"-nak tartja Czeglédy őrizetbe vételét.   

Az ATV videója itt nézhető meg.


Indítványozták az előzetes letartóztatást

A Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön indítványozta a nyomozási bírónak, hogy rendelje el egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárdos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy - a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő - szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett, szombathelyi székhelyű cég mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól. Ennek érdekében a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek nem vallották be a tevékenységükkel kapcsolatos közterheket, vagy ha ez meg is történt, az adót nem fizették meg.

A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt a több mint 9 milliárd forintos forgalom mellett az állami költségvetést az általános forgalmi adó tekintetében mintegy 1,7 milliárd, a személyi jövedelemadót illetően mintegy 1,6 milliárd forint vagyoni hátrány érte.

A főügyészség kilenc gyanúsított - köztük Czeglédy Csaba, közvetlen munkatársai, a bűnszervezet középső és alsó szintjein elhelyezkedő cégek vezetőinek - előzetes letartóztatására tett indítványt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának, mert fennáll az öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményekkel gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének, illetve annak a veszélye, hogy szabadlábon kísérletet tennének az eljárás meghiúsítására - tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Az előzetes letartóztatás elrendeléséről még csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság.

(MTI)


A DK a Czeglédy-ügyről

Gréczy Zsolt a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten kérdésre válaszolva, azzal kapcsolatban, hogy költségvetési csalás miatt eljárás indult Czeglédy Csaba szombathelyi szocialista képviselő ellen, úgy vélekedett: hozzá vannak szokva, hogy a választások közeledtével mindig megszaporodnak a vezetőszáron vezetett ellenzéki politikusok képei a híradókban.

Most is ez történik, mondta, hozzátéve, hogy ártatlanul elítélték Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt tisztségviselőit egy ügyben, Simicska Lajosnál egy egész éjszaka kutakodtak a hatóságok és most Czeglédy Csaba a soros.

Joggal szúrja a Fidesz szemét, hiszen ő buktatta le a szombathelyi "fideszes drogosokat" - tette hozzá Gréczy Zsolt.

(MTI)

.