Automatikai technikus képzés indul az LuK-ban

2014.08.29. 18:02

A diákok a hét elején írták alá a szerződéseket.

Az LuK Savaria oktatótermében a diákok mellett a szülők is megjelentek azon a hét eleji eseményen, melynek keretében hat fiatalember tanulói és tanulmányi szerződést írt alá a szombathelyi kuplunggyártó céggel.

Az aláírások nemcsak az érintett családok, de az LuK szempontjából is fontosak, hiszen a gyárban most indul először automatikai technikus képzés. 

Automatikai technikus képzés indul az LuK-ban

„Ez teljesen új szakma a vállalat életében. Korábban mechatronikai technikusokat képeztünk, de az OKJ változása miatt ez a szakma eltolódott a gépészet irányába. Nekünk viszont olyan tudás kell, ami egyrészt gyakorlatközpontú, másrészt közelebb áll a villamos-ismeretekhez. Így esett a választás az automatikai technikusra" - mondta Nagy Miklós tanműhelyvezető. 

Automatikai technikus képzés indul az LuK-ban

Az automatikai technikus egy érettségire épülő kétéves képzés, amelyet az LuK a Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskolával közösen folytat. A sikeres második év után a diákok nemcsak egy technikusi oklevéllel lesznek gazdagabbak, de gyakorlatilag biztos munkahelyük is lehet a cégnél.

A diákok a hét elején írták alá a szerződéseket.

A tanulmányi idő alatt a fiatalok a kötelező juttatások mellett a cég tanulmányi ösztöndíjára is jogosultak. A jó eredményt elért tanulók egész komoly havi juttatást vihetnek haza.

A vállalatnál 2005-ben kezdődtek az OKJ-s képzések gépi fogácsoló szakmában, amit aztán a mechatronikai technikus és most az automatikai technikus követett.

A most induló tanévben 48 fiatal tanul a szakmát az LuK Savaria Kft. tanműhelyében.

"Úgy látjuk, nagyon fontos a szakképzésben való részvételünk, mert gyakorlatorientáltan, a valódi igényeknek megfelelően tudjuk felkészíteni tanulóinkat a vizsgákra, és az itt szerzett tapasztalat, az elvárások ismerete hatalmas előnyt jelent, amikor munkába állnak nálunk" - hangsúlyozta Nagy Miklós.

.