Meghalt Amy Winehouse énekesnő

2011.07.23. 21:37

Amy Winehouse a múlt hónapban törölte tizenkét naposra tervezett európai előadókörútját, miután a turnét kezdő belgrádi fellépése - feltűnő ittassága miatt - botrányba fulladt. 

Holtan találták londoni otthonában szombaton Amy Winehouse énekesnőt.

A 27 esztendős, többszörös Grammy-díjas előadóművész halálhírét szombaton késő délután közölte a brit média, és a Twitter közösségi üzenő portálon is elterjedt, este pedig hivatalosan megerősítette lemezkiadója, a Universal is.

A cég közleményében mélységes sajnálkozásának adott hangot "egy ilyen tehetséges zenész és előadóművész hirtelen elvesztése" miatt.

A rendőrség szombat estig hivatalosan annyit erősített meg, hogy "holtan találtak egy 27 éves nőt" londoni lakásán, de nem cáfolta, hogy Amy Winehouse-ról van szó.
A Scotland Yard szóvivőjének első tájékoztatása szerint a halál oka egyelőre nem ismert.

Amy Winehouse-t az észak-londoni Camden kerületben lévő lakásán találták meg. A rendőrség az utcát kordonnal lezárta. A kordonon kívül szombat estére több száz rajongó gyűlt össze, sokan virágokat helyeztek el az utca elején.

A soul, a rhythm and blues és a dzsessz műfajában egyaránt otthonosan mozgó Amy Winehouse tehetségét öt Grammy- és három Ivor Novello-díjjal ismerték el. A díva két albumot készített: a Frank 2003-ban, a Back To Black 2006-ban jelent meg. Ez utóbbi album tette őt a nemzetközi showbiz világában is ismertté és elismertté, és ezzel nyerte öt Grammyjét.

Amy Jade Winehouse 1983. szeptember 14-én született Londonban. A zenét dzsesszrajongó taxisofőr édesapja, Mitchell szerettette meg vele.
Amy Winehouse tízéves korában rapbandát alakított barátaival, tizennégy évesen pedig már saját dalait írta.

Az énekesnőről azonban régóta köztudott volt súlyos kábítószer- és alkoholfüggősége is; többször kórházi kezelésre szorult a kábítószerezéssel összefüggő komoly tüdő- és szívpanaszokkal. A brit bulvársajtó "közeli ismerősökre" hivatkozva egy ideig azt híresztelte, hogy Winehouse a droghasználat miatt tbc-s lett, de ezt később hivatalosan cáfolták.

Amy Winehouse a múlt hónapban törölte tizenkét naposra tervezett európai előadókörútját, miután a turnét kezdő belgrádi fellépése - feltűnő ittassága miatt - botrányba fulladt. A húszezres közönség többször is kifütyülte, miután az énekesnő másfél órán keresztül érthetetlenül motyogott a mikrofonba, bele-belekezdve egy-egy dalba. Az előadás során el is esett, elejtette mikrofonját, majd végül elhagyta a színpadot.

Amy Winehouse hivatalos lett volna az idei Sziget fesztiválra is, de a múlt hónapban ezt a fellépését szintén lemondta.

Gerendai Károly, a Sziget főszervezője a fejleményt kommentálva annak idején az MTI-nek elmondta: az énekesnővel kapcsolatban korábban felmerült gondok miatt a budapesti koncert év eleji lekötése során rákérdeztek Winehouse menedzsmentjénél, hogy bizton számíthatnak-e a fellépésre. "Akkor azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy nem kell aggódni Amy koncertje miatt" - mondta.

A tragikus sorsú énekesnő színpadon kívüli magánélete is rendkívül zavaros volt. Egykori férje, Blake Fielder-Civil néhány éve - több társával együtt - erősen drogos és alkoholos állapotban összevert egy londoni kocsmárost, majd megvesztegetéssel és fenyegetésekkel megpróbálta rávenni áldozatát, hogy vonja vissza feljelentését.
Az eljáró londoni koronabíróság 2008-ban 27 havi szabadságvesztést rótt ki Fielder-Civilre.

A meglehetősen súlyos ügyben Amy Winehouse is megjárta a rendőrséget, a szemtanúk megvesztegetési kísérletének gyanújával, de ellene abban az ügyben végül nem emeltek vádat.

Egy évvel később azonban igen, mégpedig szintén verekedés címén, a hatóságok szerint ugyanis egy londoni jótékonysági bálon bántalmazta a közönség egyik tagját. A rendezvényt Károly trónörökös jótékonysági alapja, a Prince's Trust szervezte; a belépőjegyek 700 fontba (mai árfolyamon 200 ezer forintba) kerültek. A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága azonban felmentette az énekesnőt.

A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap, amely minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a leggazdagabb britek becsült vagyonáról, Amy Winehouse-nak az idén hatmillió fontos (csaknem kétmilliárd forintos) vagyont tulajdonított.

.