Múltidéző borongás az MMIK-ban (képsorozattal)

2013.06.07. 21:19

50-60 ember jött össze péntek délután az MMIK-ban, de nem igazán derült ki, hogy pontosan miért.

MMIK, bemenés


 
Az MMIK ügye természetesen el lett cseszve. Nagyjából minden főszereplő által.
 
A korábbi városvezetésnek erre a térre kellett volna építeni az új színházat – az MMIK helyett, mellett, belé, alá vagy fölé -, és akkor a posztmodern oszlopsorok közül kilépve most nem a Remek hegesztőcsarnokaival szembesülnénk egy Shakespeare-darab után, hanem mondjuk egy padokkal, virágokkal, szökőkúttal és szobrokkal teli térrel, amely két percre van a város centrumától.

Szombathely, MMIK

És akkor nem lenne most két színház sem egymás mellett néhány száz méter távolságban, ami még Svájcban is luxus lenne.

A mostani kurzus ehhez annyit tett hozzá, hogy némán asszisztált ahhoz a központosításhoz, amelynek a hálóján olyan intézmények estek lazán át, le és szét, mint az MMIK. Amiért azért kár. Senki nem volt annyira tökös, hogy azt mondja, hogy ha már a politikusi reformösztönnek ez a garnitúra sem tud ellenállni a budapesti irodák mélyén, legalább csinálják úgy, hogy itt a végeken ne a mi botunkkal verjék a csalánt.

MMIK előtt

Hogy éppen mi van most az intézménnyel, arról – töredelmesen bevalljuk - fogalmunk nincs. Utoljára egy LMP-s sajtótájékoztató után fordultunk a megyei kormányhivatalhoz azzal az egyszerű kérdéssel, hogy ki most az épület tulajdonosa . Ő azt válaszolták, hogy a kérdésünket továbbították a Vas Megyei Intézményfenntartó Központnak. Válasz azóta sem jött. Ez pont két hónapja történt.

Szombathely, MMIK

 
Mindenesetre a napokban a Dr. Kiss Gyula egyesület kiadott egy sajtóközleményt, amely a nyolcvanas évek hivatali nyelvezetével dicséri az itteni egykori történéseket, és egyben nyilvános, gyertyás emlékezést hirdettek meg.
 
Az emlékezés péntek délután zajlott 50-60 részvevővel.

Orbán Róbert


Az első két perc még izgalmasnak is ígérkezett. Orbán Róbert, a Szombathelyi Séták szervezője most is egy szombathelyi sétára invitálta az érdeklődőket, majd üdvözölte a megjelent megyei és városi vezetőket. Akikből egy szál sem volt ott.

MMIK, bemenés

 Az épület előcsarnokában az intézmény első igazgatója,  Zsámboky Árpád tartott patetikus felhangú, a múlt rendszer népművelői szófordulatait idéző beszédet (alkotóműhelyek kiteljesedése, a kultúra szellemi műhelye stb.), Majd miután ő összevetett dicső múltat és szomorú jelent, Balogh Péter építész, a Rumi Rajki Műpártoló Kör vezetője beszélt az épület szakmai vonatkozásairól.

Zsámboky

Ezek után a csapat a – még mindig jó állapotban levő – színházterembe ment, ahol a tudósító úgy döntött, hogy számára befejeződik a séta. Kérdéseire itt már biztos nem kap választ.

MMIK nagyterem

A borongós hangulatú találkozón ugyanis nem igazán derült ki, hogy mi is a konkrét cél. A beszédekben többször elhangzott az „aggódás” és a „remény” szó, ugyanakkor a résztvevőket arra kérték, hogy hozzanak magukkal gyertyát vagy mécsest. Ez utóbbiakat más alkalmakból szokták beüzemelni.

MMIK, gyertya

 A bizonytalanságot és a homályt mellesleg nem sikerült eloszlatnia annak a sajtóközleménynek sem, melyet lapunk pénteken, egy órával az MMIK-s séta előtt kapott az önkormányzattól.

Tárgyalnak a minisztériummal az MMIK-ról
 
Az MMIK helyzetéről Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetése egyeztetéseket folytat az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A tárgyalások célja az MMIK hosszú távú gazdaságos működtetésének közös kialakítása. A szombathelyi önkormányzat szándéka, hogy a helyi civil szervezetek bevonásával alakuljon ki olyan közművelődési struktúra, amelyben az MMIK-nak a helyi közösségek összekovácsolásban eddig betöltött szerepe tovább erősödik.

 
Nem a pesszimizmusunk, hanem a realizmusunk mondatja velünk, hogy itt sajnos már nincs jó megoldás.

.