Hirdetés

Rejtő Jenő: Rajongók, ha összejönnek

2005.05.17

Egy nagyteremnyi Rejtő-rajongó jött össze a megyei könyvtárban, hogy egy beszélgetős, videózós, vigyorgós est keretében hitet tegyenek Piszkos Fred, Fülig Jimmy, Vanek úr és a többiek mellett. A hivatalos irodalomkritikának meg legfőbb ideje lenne átgondolni ezt az egész Rejtő Jenő-kérdést.

Hirdetés

Scherer Péter

A maga nevében különleges esemény zajlott kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban (BDK), abban az értelemben, hogy az est főszereplőjét, Rejtő Jenőt hivatalosan csak ritkán engedik be az úgynevezett magaskultúra szentélyeibe.

A könyvtár rendezvényét A Nagy Könyv program kapcsán hozták tető alá, Rejtő egyik regénye, a Piszkos Fred, a kapitány ugyanis 79.-ként bejutott a legnépszerűbb száz regény közé. Szerény véleményünk szerint továbbra is jó esélyei vannak, hiszen amíg korábban valószínűleg alaposan megoszlottak a rajongók szavazatai az író megannyi regénye között, most koncentráltan fognak majd jelentkezni.

Hogy Rejtő-fanatikusokban Szombathelyen sincs híján, az hamar kiderült, ugyanis az esemény színhelyét teljesen betöltötték az érdeklődők, ami szerény becslésünk szerint 80-100 embert jelenthetett.

Velük szembe foglalt helyet az est három meghívott vendége, Scherer Péter színművész (Krétakör), a házigazda és a kérdező szerepét betöltő Vágvölgyi András és a BDK „Rejtő-filológusa”, Czupy Ádám.

A Piszkos Fred kezdő sorainak eljátszása után kiderült, Scherer a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulója és a legendás Táncsics Kollégium lakója volt. Ez utóbbi helyszínen érintette meg először a rejtői világ, aztán Pestre költözvén többek között a Szkéné Színház következett, ahol több mint egy évtizeddel ezelőtt – komoly közönségsikerrel - színpadra vitték a Piszkos Fred, a kapitány-t, s amely előadásból a jelenlevők, nagy derültség közepette, több részletet is megtekinthettek videón.

Rejtő Jenő-est


A beszélgetés során szóba került, hogy miért sikerült a Szkénének annak idején nyakon csípnie a Rejtő-hangulatot, és miért nem jön át ugyanez a filmeken. Sherer szerint ennek egyik oka lehet, hogy amíg a színházban minden mozdulatot és hangsúlyt a végletekig begyakorolnak, addig a 20-25 nap alatt elkészített magyar filmek esetében erről szó sem lehet, meg az is probléma, hogy az alkotók – példaként Bujtor István neve hangzik el – egy az egyben akarják átültetni a Rejtő-műveket, az meg nem megy.

Külön blokkban hangzanak el a Rejtő-anekdoták, köztük az ismertebb, hogy az akkor már jó nevű író rendszeresen az éppen készülő regénye soraival fizetett a Japán Kávéházban a pincéreknek, meg a kevésbé ismertek, hogy például az író a Lípót mezei idegszanatórium lakója volt, s ebbéli minőségében egy este kívülről a bezárt kaput rugdosta, hálószobáját keresve. Amikor a portás megkérdezte, hogy „Megőrült?”, azt felelte: „Igen, ezért van benn a szobám”. De az sem lehetett rossz, amikor egy étteremben a szomszéd asztalnál egy dalos kedvű péknek azt ígérte, tud tenni valamit annak muzikális tehetsége érdekében, majd néhány soros ajánlólevelet írt neki. Mint kiderült, a patalógiára szólt a protekció, ahol másnap némileg meglepődtek, amikor egy vidám és bizakodó pék élveboncolásra jelentkezett.

Meg nem erősített legendák szerint az író Észak-Afrikában is járt, talán a légióban is szolgált, de ezekre bizonyíték nincs, mint ahogy arra a kósza mendemondára sem, hogy az oda való utat az író potyautasként, majd lebukása után hajófűtőként tette meg.

Jellegzetes stílusa egyféle kulcsként a magyar nyelvben levő lehetőségek zseniális kibontása fogalmazódik meg, jó néhány sztenderd rejtői párbeszéd idecitálásával, majd annak konstatálásával, hogy ez bizony lefordíthatatlan, és nem is fordították le semmilyen nyelvre.

Rejtő Jenő-est


Miközben röpködnek az olyan, megannyi kedves olvasmányélményre emlékeztető nevek, mint Gorcsev Iván, Vanek úr, Török Szultán, Fülig Jimmy, Pepita Ofélia vagy az igazi Trébics, a közönség is aktívan részt vesz az eseményekben, az alkalmi felnyerítésen kívül instant kvízkérdésekre válaszol, hogy az irigylésre méltó Rejtő-biográfiai tudásáért baracklevet és ropit jussoljon.

A végül még előkerül – mert előhozzuk – az a régóta fájdalmas kérdés, hogy mi a búbánat annak az oka, hogy Rejtő Jenőről – róla elnevezett utca ide vagy oda - még mindig nem vesz tudomást a „hivatalos” irodalomkritika. „Szobizmusból” – mondja Scherer Péter, meg majd az idő úgyis eldönti.

Ez részben biztos igaz. Azért jó lenne, ha az illetékes „kultúrmegmondó” emberek értelmesen kifejtenék, hogy mi a túró baj van ezzel a rendhagyó írózsenivel, azonkívül, hogy nem vette komolyan sem a világot, sem önmagát. Ettől mi még vehetnénk őt komolyan.

Egyébként ebből a szempont akár fordulatot is hozhat A Nagy Könyv, hiszen ha a Piszkos Fred, a kapitány bekerül a legjobb tizenkettő közé, akkor már nehéz lesz azt játszanunk, hogy a magyar írók ezrei közül egyiknek sem az a neve, hogy Rejtő Jenő.

Hirdetés