Tunézia télen - A punok meghódítása

Tunézia már Afrika, de azért még nem annyira. Nagyon erős az európai hatás, ami nem véletlen, hiszen a franciák elég sokáig meghatározták itt a dolgoknak folyását. Mindenesetre, ha szereted a német precizitást, a skandináv tisztaságot, a könnyű ételeket, a kiszámítható árakat - véletlenül se menj oda. Angol- és némettudásod szinte sutba dobhatod, kapd elő inkább minden francia műveltségedet, hacsak nem vagy perfekt arab…

Sousse a turisták egyik célpontja, egy 350 ezres város, ami tunéziai viszonylatban kifejezetten nagynak számít. Valószínűleg fekvése miatt népszerű: tengerpart, közel a monastiri reptér, Tunisztól délebbre van, de a sivatagtól még messze. A városközpontot Sousse-ban is a medina és környéke jelenti. A medina maga az óváros, és nem összekeverendő az iszlám szent városával, Medinával, ami Szaúd-Arábiában van. Legyen szó bármelyik nagyobb városról, a medina és az abban található bazár a turisták fix kiindulópontja. A magyarokat mindenhol ismerik, mint a rossz pénzt, tudják, hogy nekünk aztán bármit el lehet adni, csak jól meg kell marketingelni. Ez az ő esetükben azt jelenti, hogy lépten-nyomon leszólítanak, boltjaikba invitálnak, tukmálnak. A plüsstevétől a bőrkabátig mindent. Az árusok szinte bármilyen nyelven beszélnek, néhány mondatot, bár nem feltétlen vannak tisztában a jelentésükkel. A magyarokat régebben hangos „szervusz, vízibusz" kiáltással üdvözölték, ez ma már kiveszőfélben van, helyette hódítani kezdett a „csá, csumi, csá, Majka papa", mint köszönési forma. Be kéne vonni a valóságshow-rajongók útlevelét… Vásárolni néhány dolgot tényleg megéri, ilyenek a bőrcuccok, kabátok táskák, egyrészt tutira valódi bőr minden, másrészt meg fillérekért lehet hozzájutni, legalábbis a hazai árakkal összevetve. Hol kapsz itthon két-háromezerért bőr hátitatyót? Például.

Tunéziában is az iszlám hívei alkotják a lakosság túlnyomó részét, de messze nem olyan vallásosak, mint más arab államok lakói, legalábbis, ahogy ez lejön a médián keresztül. Inkább a törökökhöz hasonló a mentalitásuk meg az életvitelük, a nők nem fedik el az arcukat, maximum a hajukat egy kendővel, de azt sem mindenki, tilos a többnejűség, lehet kapni alkoholt. Tunéziában a történelem során sokféle nép megfordult, főníciaiak, punok, rómaiak, berberek, arabok, franciák - lehet, hogy kihagytam valakit, akkor bocs...

A punokról persze mindenkinek Karthágó jut eszébe, főleg az általános iskolai történelemóráknak köszönhetően: a mérges rómaiak lerohanták, elfoglalták, lerombolták, felszántották, sóval szórták be. Ez utóbbinak okát akkor sem értettem, de még a helyszínen sem jöttem rá. A római Karthágó romjai azonban ma is láthatóak, afféle romkertként üzemel a domboldalon, Tunisz mellett vagy inkább Tuniszban, hiszen az öböl mellett egy nagy rakás település nőtt már egybe. A karthágói romok végül is hasonló látványt nyújtanak, mint bármely római kori település maradványai, de az összképen sokat dob, hogy közvetlenül a tengerparton fekszik.

Tunéziában mindenhol lehet fotózni és videózni, csak a múzeumokban kell külön fotósjegyet kell venni. Ezt ellenőrzik is, tehát érdemes kiadni érte a szokásos 1 dinárt (kb. 150-155 Ft). Egyetlen dolgot nem szabad fényképezni: az elnöki palotát. Ez mondjuk főleg Karthágóban vicces, mert közvetlen mellette terül el a magas fehér fallal körülvett komplexum, és ha a tenger felé nézel, balra nem fotózhatsz...

Féltve őrzik tehát elnöküket, pedig a hivatalos álláspont szerint igen népszerű: a legutóbbi választáson is 99,1 százalékos többséggel választották újra. A mai elnök, Zine el-Abidine Ben Ali 1987-ben vette át a hatalmat a korábbi főnöktől, Habib Bourgibától. Bourguiba volt a modern, demokratikus állam megteremtője, 1956-ban az ő vezetésével alakult meg a Franciaországtól immár független Tunézia. Bourguiba ma is nagyon népszerű, bár már nem él. Ő volt a Nagy Elnök. Képeit azonban már lecserélték Ben Ali fotóira, őt láthatjuk a nemcsak a hivatalokban, de üzletekben, állomásokon, utcai óriásplakátokon is. Bourguiba pedig monastiri mauzóleumában alussza örök álmát, Mekka felé fordulva. A hatalmas, díszes mauzóleumot ő maga építtette, mint az egyiptomi fáraók, már 20 évvel ezelőtt elkészült, de 2000-ben, 96 éves korában bekövetkezett haláláig zárva állt. Ma ingyenesen látogatható múzeum. Nem messze tőle található az a ribat, azaz erődítmény, ahol Zeffirelli a Názáreti Jézust forgatta. A tunéziaiak nagyon büszkék filmes helyszíneikre, előszeretettel mutogatják a sivatagban a Star Wars első részének színterét is. (Azt az érdekes sziklás völgyet például, ahol a nagy futam zajlott a furcsa röpködő járgányokkal. )

Kirándulni országon belül többféle úton-módon is lehet: elsőnek mindjárt ott van az utazási iroda helyi képviselője mint kontakt, aki túrákat szervez majdnem minden napra. Árban teljesen megfizethető, kényelmes buszokkal szállítják a vendégeket, de aki szeret hosszan nézelődni, annak nem ajánlanám, mert mindenhol igen kevés időt hagynak a bámészkodásra (10 perc tevegelés, 20 perc Karthágó, ilyesmik). Van vonat (általában zsúfolt, de egészen elképesztő módon), metró, (ami tulajdonképpen HÉV, véletlenül sem megy a föld alatt, csak így hívják), taxi (másik városig már elég drága), illetve az úgynevezett louage, az iránytaxi. Ezek tulajdonképpen mikrobuszok, amik meghatározott útvonalon mennek, és a nagyobb városokból számos kisebb helyre el lehet velük jutni, néhány dinárért. Nem árt azonban előre tájékozódni a járatsűrűségről, mert könnyen meglehet, hogy elvisznek, de nem hoznak vissza… Ezt mi is megszívtuk, délután fél 5-kor döbbentünk rá egy El Jem nevű porfészekben (látványosság: nagyon pofás, 30 ezer férőhelyes római amfiteátrum, de azon túl tényleg csak a por), hogy Sousse-ba ma már nem indul senki. Végül nem kellett ott éjszakáznunk, mert órákkal később találtunk egy vonatot (erre ne alapozzon senki, ez volt az aznapi harmadik, egyben utolsó járat), de a helyiek közül is többen felajánlották, hogy elfurikáznak minket, persze jó pénzért. Ez mindenhol működik, bárhová elvisznek, elkalauzolnak, de aztán tarják a markukat.

Amit nem szabad kihagyni: Sidi-bou-Said, a Tunisz közvetlen közelében fekvő kis falu, tenger mellett, dombtetőn, fehérre meszelt házaival, kék ablakaival és ajtóival. Művészek fészke is egyben, afféle kis tunéziai Szentendre, és itt van az egyetlen olyan hely, ahonnan gond nélkül le lehet fotózni az elnöki palotát, srégen fentről. Ez magától egy turistának se jutna eszébe, valami messzi fehér épületet fényképezgetni, de miután az idegenvezető felhívja rá a figyelmet, hogy innen lehet, és most jól kijátsszuk az őrséget, mindenki heves kattogtatásba kezd.

Tunéziában általában szeretik a magyarokat, nem csak a bazárban, de mindenhol kedvesek a turistákhoz. Vicces kedvű helyi vezetőnk, Moha bácsi (arab, és Mohamednek hívják, de magyar nőt vett el, és jól megtanulta nyelvet) szerint azért, mert testvérnépek vagyunk. Ahogy ő mondja: „Tesók! Mi vagyunk a punok, ti meg a hunok!"


(Fotó: Bakos Ferenc)