Szamóca Színház matiné- Színház a színházban a Hemóban

2006.10.10. 19:28

Bár a Hemo távolról, hunyorítva és ellenészélben sem hasonlít egy színházra - közelről nézve meg még annyira sem -, hála a szombathelyi színházbarátoknak és színházcsinálóknak, mégis bontakozik valamiféle teátrum az Akacs Mihály utcában. Avagy nem az épület teszi a színházat, tanultuk meg Csiperkétől és Csuporkától. Bár az se ártana.

Az épület ugyanolyan semmilyen - ha lehet ilyen módon szépíteni a rideg, sematikus valóságot, amelyen belsőleg alkalmazott, ebédlőasztalokra terített narancsszín abroszok sem sokat dobnak -, mint volt, amíg ki nem nevezték játszóhellyé. A színházról él bennünk egy kép, például a felújított fehérvári Vörösmartyról, és azt kérdezzük, hogyan lesz ebből az ingerszegény kultúrházból színház.

Mindaddig ezen töprengünk, mígnem elkezdenek seregleni óvodás, kisiskolás korú gyermekek a magukkal cipelt papákkal, mamákkal. Választ – egyúttal reményt, sőt hitet , hogy mégiscsak lehet, lesz itten valami teátrumot látni -, a Szamóca Színház matiné indító darabja adott vasárnap délelőtt.

Szamóca Színház


Nem másról szólt ugyanis, mint hogy hogyan lehet színházat csinálni a szinte semmiből: egy láda használaton kívüli bábból, egy a leporolásukhoz szükséges tollseprűből, két fogasból, egy partvisból és a nagymama takarójából. Mindezekhez kell még egy direktor (esetünkben direktrisz), aki kiosztja a szerepeket, aztán már csak egy-két részletkérdésben kell dűlőre jutni az alkotás konfliktusokkal, megalkuvásokkal terhes folyamatában, úgymint: magánszám vagy csapatmunka, meg hogy miről szóljon egyáltalán, és máris kész az előadás.

Szamóca Színház


Ja, és persze színész is kell, itt mindjárt akadt kettő, akik a bábokkal megkétszerezték magukat, (színház a színházban, egy kis Shakespeare-i dramaturgia, beavatásképp a kezdő színházbarátoknak), így meglehetősen mozgalmasra és izgalmasra sikeredett a történet és az előadás. Persze nem maradt el a casting sem, melynek során ki lett selejtezve egy jámbor báb-alak, helyette egy ugyanolyan jámbor akadt, akiről, ha csak a sarokban térdepel, és nem pediglen játszik, inkább feltételeztük volna, hogy a kisdobosok hat pontjának megszegésén kívül más nem lehet a rovásán, nem hogy árva várkisasszonyokat raboljon.

Sajnálom, hogy nincs kicsi gyerekem, akit Csuporka (Kozma Judit) és Csiperke (Fazekas Gábor) avatna be egy életre a kulisszatitkokba. Sikeresen ötvözve a bohóc-poénokat a bábjátékkal, a gyerekek számára kacagtató, de a felnőttek számára is élvezhető poénokkal (szöveg: Pető Ferenc), némi improvizációval, amely mindkét műfaj sajátja, és igazi, gyerekszínházba való kicsit sejtelmes, de nagyon tiszta, üde zenével (Prieger Szabolcs).

Szamóca Színház


Következő Szamóca Színház matiné október 29-én 10.30-kor a Hemóban. Addig körbenézek, hol egy gyerek, akit magammal vihetek alibinek. Ha a Hemóba, hát a Hemóba, de színházba.
.