Hévíz már rég nem az, amilyennek képzeletünkben él. Európa legnagyobb biológiailag-aktív termáltava még a helyén van, a víz felett gomolygó, téli gőzben éppen olyan jó elmerülni, mint valaha, de a városkába áramló turistaáradat már alig mozdul ki a hegyoldalba épített sokcsillagos nagyszállodákból. Magyarország leggazdagabb vidéki települése valószínűleg ezt annyira nem bánja. Helyszíni élmények a téli Hévízből.
Bő és szűk esztendők
Hévíz körülbelül száz évvel ezelőtt vált Magyarország non plus ultra fürdőhelyévé, ami címet aztán hol megtartott, hol elvesztett. Hol csak magyarok jártak ide, hol csak külföldiek, akadtak periódusok, amikor a buli és a szórakozás hangulata vonzotta ide a tömegeket, és akadt, amikor a gyógyulás.
Hévíz sohasem volt az a tipikus szocialista beutalós hely, a környéket mindig is belepte valamiféle elithangulat, ami annyiban érthető, hogy a tó mérete zsebkendőnyi mondjuk a Balatonhoz képest, no meg természeti képződményként is meglehetősen egyedi.
Ettől függetlenül hatalmas törést okozott a tó számára mind az emlékezetes 1986-os tűz, amely során porrá égett a központi faépület, mind a rendszerváltás, amely padlóra küldte a magyar és a kelet-európai fizetőképes keresletet.
Más világ lett
Aztán néhány évnyi mélyrepülés után a hely újjászületett. Furcsa módon először a külföldiek fedezték fel újra, akik számára egymás után építették a városban az elegáns szállodákat, amelyeket aztán az utóbbi években felfedezett a magyar közönség is: bizonyos fizetőképes réteg körében ma már sikk Hévízen lazulni egy hétvégét, különösen a téli hónapokban.
Így aztán a mai Hévíz már közel sem arról szól, hogy van a tó, meg körülötte meg a körítés: a városka domboldalára felkúszó utcáin sétálva meghökkentő mennyiségű sokemeletes szálloda magasodik. Láthatóan nincs hiány vendégekből sem, még a karácsony előtti viszonylagos holtszezonban is jócskán akadnak kuncsaftok. A hallomás alapján még mindig a német nyelvű vendég a sláger, a pincérek több étteremben minket is kapásból németül üdvözölnek. A nyugat-európaiak mellett viszonylag sok a magyar, és meglepően erős az orosz jelenlét: szállodánkban például a feliratok magyarul, németül és oroszul voltak kiírva.
Szállodavilág: áldás és átok
A nagy szállodák valószínűleg egyszerre jelentenek áldást és átkot Hévíznek. Egyrészt munkahelyek ezreit, hihetetlen forgalmat és irigylésre méltó bevételeket jelentenek Magyarország statisztikailag leggazdagabb vidéki településének, másrészt viszont szinte mindegyikük zárt világ, étteremmel, fürdőkomplexumokkal és szolgáltatások tucatjaival. Ezért sok vendég itt tartózkodása alatt egyszer sem teszi ki a lábát az épületből, és megkockáztatom, legtöbbjük nem is fürdik meg a híres tóban.
Az egyik recepciós aztán felvilágosított, hogy sokat ezek a vendégek sem veszítenek, mivel a nagy szállodák szintén a számos hévízi források egyikéből kapják a termálvizet, amit bonyolult szabályozás alapján osztanak szét egymás között.
Mindez a szálloda-centrikusság azzal jár, hogy nem könnyű kenyér kisebb panziót, kiadó szobát vagy éttermet üzemeltetni. Amíg viszont a legendás „Zimmer Frei” feliratból már alig találunk az utcákon, vendéglőből annál többet. Az ételárak meglepetésre a szombathelyiek alatt maradnak, igaz az italon megpróbálják behozni a lemaradást.
És ha már itt tartunk: a nagyon kiegyenlített árakkal dolgozó éttermek között meghökkentő a különbség, nagyjából azonos esélyünk van betérni egy fagyasztóból előrántott menüvel nyomuló turistalehúzóba, mint egy komolyabb helyre. Néhány étterem letesztelése után nekünk leginkább a bazársori Kocsi Csárda jött be, ha pedig kávézóról van szó, akkor a Macchiato Caffe (Széchenyi u. 7.) a tippünk, ahol mellesleg ingyenes internetes hotspot is van. És aminek sikerült fellendítenünk a Unicum-forgalmát.
Lévén szó tipikus fürdőhelyről, a szállások, nyaralók, lakóházak messze burjánzanak a dimbes-dombos környéken, de a klasszikus üzletes-butikos belváros csupán néhány tó közeli utcára korlátozódik. Felesleges mondani, hogy a város a magyar viszonyokhoz képest roppant karbantartott, de nem takarja el teljesen a történelmi és kulturális hagyományokat, melyek a legváratlanabb helyeken bukkannak elő, mondjuk egy lepangott buszvégállomás vagy egy befejezetlen építkezés gazos vasbetongerendái között.
A víz király, az öltözőszekrény őrület
Mindettől függetlenül, a tó, köszöni szépen, megvan, a természet működik, ha békén hagyják.
A világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltava nyáron van különösen nagy turistarohamnak kitéve, pedig igazából télen különleges, amikor gőz- és párafelhőbe burkolóznak a víz felszínén filozofikusan lebegő tavirózsák.
A fürdő a tavaly indult rekonstrukciós munkák közepén van, ne lepődjünk meg, hogy semmit nem ott és úgy találunk, mint korábban. A végső változat állítólag 2007 közepe felé lesz kész.
Az új bejáraton belépve először egy 21. századi előtér fogad bennünket, majd egy 21. századi belépető és öltözőrendszer, kellően agyondigitalizálva, aminek következtében sűrű és vaskos káromkodások hallatszanak a szekrények között.
Információ hiányában ugyanis a vendégeknek maguknak kell rájönnünk, hogyan működik a cucc. Nem kis kihívás. A bejáratnál kapott órákat egy, a falon levő, erősen a Night Rider-féle Kitre emlékeztető kijelzőhöz kell tenni, az megmondja, hogy hányas a szekrényünk. Ugyancsak „Kit” zárja és nyitja a szekrényt. De mivel ezt senki nem tudja, az emberek gyanútlanul bepakolnak egy másik embertárs által kipattintott üres szekrénybe, amit aztán nem tudnak bezárni, a másik meg káromkodik, hogy nem üres, amit végre kipattintott. Így mulatják az emberek a drága időt.
Az idő pedig azért drága, mert gyakorlatilag órás lebontásban tudjuk megvenni a jegyet, azzal a megkötéssel, hogy az minimum három óra, ami most 1200 forintot kóstál. Üdülési csekket valamiért nem fogadnak el. Tapasztalatunk szerint ez a három óra elég is egy kiadós megmártózásra, egy óránál tovább amúgy sem javasolják a vízben tartózkodást.
A központi épület egy, a víz fölé emelt fürdőház, amelyben lépcsőkkel lemenni a benne levő négy „medencébe”, ami maga a tó. Kettő közülük valamennyire leszeperált és melegebb is. Ott jártunkkor a külső tó 27, a belső 32 fokos volt.
A fürdőházban sok pihenőágy, egy borsos áru büfé és néhány kiszolgáló helyiség található, mindez kulturált és rendben van, de azért extrákra nem kell számítani, talán majd ha megnyílik a wellness-részleg.
A tóba tehát lépcsőkön ereszkedhetünk le, hogy aztán ott lent, az oszlopok, plexik és deszkák között elkapjon bennünket a posztindusztriális szocreál érzés, és egy kicsit egy ipari hűtőtorony vagy egy északi-tengeri fúrótorony alatt érezzük magunkat, de az érzést szerencsére erősen oldja körülöttünk úszógumiban lebegő fürdőzők látványa.
A legjobb persze ilyenkor kiúszni külső a téli világba. A gőzölgő tóban rajtunk és a tavirózsákon kívül csak néhány ember tempózik, a vizet is melegebbnek érezzünk, mint az valójában. Minden így együtt nehezen überelhető érzés, és levonjuk a konzekvenciát: aki a szállodákban ragadt, úgy kell neki.