Farkas Bertalan: Mindig ott motoszkál, mi lesz a következő másodpercben

Ön az első magyar űrhajós. Lehet, az utolsó is?

Erre senki nem tud válaszolni. Ismerjük a jelenlegi gazdasági helyzetet és az egyéb hátteret. Egy űrrepülés sok-sok milliárd forintba kerülne. Amikor én 1980-ban repültem, akkor a Szovjetunió gyakorlatilag mindent felvállalt: a rakétatechnikát, az űrhajót, az űrállomást. Ez ma már nem létezik.

 

1980 után csak nagyon szórványos híreket halottunk Önről. Hogyan alakult az élete?

Nagyon bíztam benne, hogy egyszer még a világűrbe kerülök vagy hogy más magyar is oda tud menni. Csakhogy nálunk 1990-ben volt egy rendszerváltás, a Szovjetunió széthullott, Oroszországnak pedig nem az volt a legfontosabb, hogy magyar űrhajós menjen a világűrbe. Repülésem után elég fontos beosztásokban dolgoztam a magyar honvédség keretein belül. 1997-ben nyugdíjba mentem, így azóta sok olyan dologgal tudok foglalkozni, amivel aktív katonaként nem volt lehetőségem. Volt egy repülési cégem is, az Atlant-Hungary, csak sajnos időközben Európából kitiltották az orosz gyártmányú repülőgépeket, és nagyon sok pénz kellett volna a gépcserére.

 

Ön az MDF színeiben is politizált.

Nem voltam a párt tagja, de bennük egy kiegyensúlyozottabb politikát véltem felfedezni, akkor, amikor mások ütötték-verték egymást. Így 2006-ban elfogadtam a felkérésüket és abban a régióban indultam képviselőjelöltként, ahol születtem. Igazából nem sok értelme volt, mert a lapok le voltak osztva.

Tartja a kapcsolatot Magyari Bélával és Kubaszovval?

Mindenkivel tartom a kapcsolatot. A Nemzetközi Űrhajós Szövetség tagja, sőt elnökségi tag is vagyok. Ma például háromszor hívtak Moszkvából az űrhajós kollegáim. Most csinálok egy alapítványt, melynek csak repült űrhajósok lehetnek a tagjai. Ez afféle válasz a politikának, ugyanis politikusok, miniszterek jönnek-mennek, én meg harminc éve teszem a dolgom, és még sok mindennek szeretnék foglalkozni az életemben. Sok rosszindulatú ember van, aki össze akar ugrasztani bennünket, de Magyari Bélával is megvan a normális emberi kapcsolatunk. Miért szakadnánk szét?

 

Az a hír járja, hogy az űrhajósok nem egy ijedős emberek. Volt olyan pillanat, amikor félt?

Az űrhajósoknak valóban kemény gyerekeknek kell lenniük, ezért válogatják ki őket. De minden normális emberben ott vannak ezek a gondolatok. Egy start azért nem könnyű dolog, nem egyszerű az űrállomáson való munka és a visszatérés is nagyon bonyolult. Mindig ott motoszkál hátul, hogy mi lesz a következő másodpercben. Elrugaszkodsz a Földtől és kilenc perc húsz másodperc alatt ott vagy a világűrben. Ezt meg kell élni ahhoz, hogy valóban értsd.

 

Így utólag visszanézve mennyire volt politikai demonstratív, és mennyire valóban tudományos az Ön repülése?

A Szovjetunió felajánlotta a volt szocialista országoknak, hogy a műszerek mellé embereket is vihetnek repülni az űrbe az Interkozmosz program keretén belül, és mi nagy hibát követtünk volna el, ha akkor nemet mondunk. Természetesen politikai döntés volt. Az űrkutatás olyan terület volt, ahol hihetetlenen vagy volt a verseny. Az amerikaiak sokáig nem tudták megemészteni az első, 1957-es szputnyikot, aztán jött Lajka kutya és Gagarin. Erre válaszul leszálltak a Holdra. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy az Interkozmosz befejezése után francia, német, angol és japán űrhajósok is mentek fel az oroszokkal. Akkor most ez is politika? Én azt hiszem, hogy egy-egy ország űrhajósa sokkal többet jelent a tudomány, mint a politika számára. 1980-ban mi nagyon értékes kísérleteket végeztünk az űrben például az anyagtechnika területén. Fent volt velünk a magyar tudósok által kifejlesztett Pille nevű műszer is, mellyel az űrhajósokat ért sugárzás mennyiségét lehet mérni. Előtte nem volt ilyen, és én azt hiszem, erre büszkének kell lennünk.

Úgy tűnik, mintha mostanában az ember elfordítaná a fejét a világűrtől. Ez hiba?

Ez így nem pontos. Több űrhajós megy fel, mint korábban. Az űrrepülőkön hét űrhajós mehet egyszerre, a Szojuz típusú úrhajókon a korábbi két fő helyett három repülhet egyszerre. A média azért nem csinál belőle ügyet, mert most már nagyon sokan voltak a világűrben. Én 2008-ban a világon a 94. űrhajós voltam, Magyarország a 7. volt az űrhajós nemzetek közül. Azért ez nem egy rossz szám.

 

Ön segített Charles Simonyi űrturista felkészítésénél. Van realitása annak, hogy belátható időn belül valóban elindul az űrturizmus és az egyszerű emberek is eljutnak az űrbe?

Még küldetése előtt többször találkoztam Charles Simonyival Amerikában és a Csillagvárosban is. Nagy öröm volt számomra, hogy a világűrből magyarul azt üzente: „Berci, minden úgy van, ahogy elmondtad, és nagyon köszönöm a segítséget”. Az űrturizmus már most elindult, ha minden igaz, márciusban lesz egy repülés. Pénz kérdése. Biztos vagyok benne, hogy ami most még utópia, 20-50 év múlva valóság lesz. Olyan technikai eszközök lesznek, melyeknek segítségével sokan a tudnak majd a világűrbe menni. Nem tudományos célból, hanem például mert épül fent egy szálloda, ahol az emberek eltöltenek néhány napot, kipróbálják a súlytalanságot, aztán visszajönnek. A Marson való leszállást 2020 körülire tervezik, és ha ez sikerül, ez újabb nagy lökést ad az űrkutatásnak.