Simon Böske, az első magyar szépségkirálynő

2014.07.21. 19:10

A keszthelyi lány 1929-ben, az első magyar szépségkirálynő választáskor - kétszáztizennyolc induló közül - lett Miss Hungary (akkor Miss Hungáriának hívták). Korábban már elnyerte a Korzó Szépe és a Balaton Tündére címet. És ezzel a karrierre még nem ért véget. A 20 éves lány 1929-ben Párizsban elnyerte a Miss Európa-díjat is. A hír miatt megszakították műsorukat a hazai rádiók, megálltak a mozikban a filmvetítések, a lányt fogadta a francia köztársasági elnök, a monacói herceg és számos más híresség. A tündérmesének azonban hamar vége szakadt. Nem jött össze az amerikai Miss Universe verseny, és amikor hazajött Párizsból, a keleti pályaudvaron őt fogadó tömegben voltak hangok, akik zsidó származását állították pellengére. Simon Böskének nemcsak ez, maga a szépségipar sem tetszett, és férjhez ment Brammer Pál textil-nagykereskedőhöz és posztógyároshoz, de a házasság nem volt tartós. Második férje Jób Dániel, Vígszínház művészeti igazgatója volt. A holokausztot Budapesten vészelte át. Nem tisztázott betegségben szenvedett, egyes források szerint még a háború vége előtt, mások szerint jóval utána halt meg. Keszthelyen emléktábla őrzi nevét.

Simon Böske, az első magyar szépségkirálynő

A keszthelyi lány 1929-ben, az első magyar szépségkirálynő választáskor - kétszáztizennyolc induló közül - lett Miss Hungary (akkor Miss Hungáriának hívták). Korábban már elnyerte a Korzó Szépe és a Balaton Tündére címet.

És ezzel a karrierre még nem ért véget. A 20 éves lány 1929-ben Párizsban elnyerte a Miss Európa-díjat is. A hír miatt megszakították műsorukat a hazai rádiók, megálltak a mozikban a filmvetítések, a lányt fogadta a francia köztársasági elnök, a monacói herceg és számos más híresség.

A tündérmesének azonban hamar vége szakadt.

Nem jött össze az amerikai Miss Universe verseny, és amikor hazajött Párizsból, a keleti pályaudvaron őt fogadó tömegben voltak hangok, akik zsidó származását állították pellengére.

Simon Böskének nemcsak ez, maga a szépségipar sem tetszett, és férjhez ment Brammer Pál textil-nagykereskedőhöz és posztógyároshoz, de a házasság nem volt tartós. Második férje Jób Dániel, Vígszínház művészeti igazgatója volt.

A holokausztot Budapesten vészelte át.

Nem tisztázott betegségben szenvedett, egyes források szerint még a háború vége előtt, mások szerint jóval utána halt meg.

Keszthelyen emléktábla őrzi nevét.

.