Osztályozza a szombathelyi polgármester és a frakciók munkáját!

2013.02.03. 19:54

Eredetileg írásos értesítőt terveztük, de aztán meggyőztük magunkat, hogy jobb így.

A szombathelyi közgyűlés



Talán nem kotyogunk ki komolyabb szerkesztőségi titkot, ha elmondjuk, hogy eredetileg egy autokrata, tutifrankót megmondó szöveges bizonyítványt kívántuk kiállítani a szombathelyi közgyűlésnek.

A jegyzetek el is készültek kéziratban (tényleg kézírással) az ősszel. Így nézett ki:
 
kézírás


Begépelésre és publikálásra azonban már nem került sor, mert időközben Puskás Tivadar polgármester kórházba került, így néhány bekezdés miatt – mint például a mostani és a korább polgármester összehasonlítása - az időzítés nem lett volna túl szerencsés.

Aztán a polgármester újra nekiállt dolgozni, csakhogy időközben néhány más fejezetet (gazdaság, pénzügyi egyensúly, oktatás, kulturális intézmények, média stb.) is át kellett volna dolgozni, amihez egyrészt már kevesebb volt a lendületünk, másrészt ezek a területek jelenleg is mozgásban vannak.

A szombathelyi közgyűlés


Nagy valószínűséggel értékelünk majd mi még szövegesen eleget, de most a könnyebb demokratikusabb utat választjuk, és olvasóinkat kérjük, hogy a hagyományos iskolai osztályzatokkal értékeljék a szombathelyi önkormányzat elmúlt több mint két évének a munkáját.

Puskás Tivadar

A cikk végén természetesen lehetőség nyílik a szöveges kommentárokra is.

Közgyűlés, baloldal


A pontosabb kép érdekében a városvezetőkre és a frakciókra külön is lehet szavazni.

A szavazás terén megint nagyon szigorúak vagyunk: egy számítógépről egy szavazásra csak egy szavazatot lehet leadni.

Hányast adna Puskás Tivadar polgármester munkájára?


Hányast adna a Fidesz-KDNP frakció (Marton Zsolt, Lazáry Viktor, Takátsné Tenki Mária, Szakály Gábor, Ágh Péter, Horváth Csaba, Lendvai Ferenc, Poór András, Rettegi Attila, Sági József, Szakács Dávid) munkájára?

Hányast adna a Pro Savaria frakció (Molnár Miklós, Prugberger Emil) munkájára?


Hányast adna a szombathelyi MSZP-SZTKE  frakció (Czeglédy Csaba, Gyebrovszki János, Horváth Attila, Németh Kálmán) munkájára?

Hányast adna a szombathelyi Jobbik (Balassa Péter) munkájára?

Hányast adna a szombathelyi LMP (Horváth Zoltán) munkájára?

.