Újraszentelték a felújított Szent Márton-templomot Szombathelyen

2015.11.06. 14:41

Kívül és belül egyaránt megszépült az épület.

Elkészült Szombathely legrégebbi plébániatemplomának külső és belső felújítása. Az épületet Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke ünnepi szentmise keretében újraszentelte pénteken.

Az ünnepségen Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalomért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: most, amikor keressük a helyünket Európában, meg akarjuk óvni értékeinket, Szent Márton életpéldája nyomán visszatérhetünk a keresztény gyökerekhez.

Hozzáfűzte, a kormány fontosnak érezte, hogy támogatást nyújtson a Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév megrendezéséhez, a róla elnevezett templom felújításához.

Az államtitkár úgy fogalmazott: az anyagi támogatás, a templom és a püspöki palota felújítása, az új katolikus általános iskola és gimnázium felépülése mellett az is fontos, hogy a jubileumi év rendezvényeit sikerüljön megfelelő lelki tartalommal is megtölteni, hiszen napjainkban nagy szükség van arra az önzetlen segítő lelkületre, amelynek Szent Márton a példája.

Újraszentelték a felújított Szent Márton-templomot Szombathelyen

A templom egykor, egy 1962-es képeslapon. Fotó: egykor.hu

Veres András szentbeszédében azt hangsúlyozta: Szombathelyen, az egykori Savariában kétezer éve, tehát már a katolikus egyház kezdetétől Krisztust követő keresztények imádkoztak, amit bizonyítanak a templom körül feltárt ókeresztény leletek.

Ma mi vagyunk az örökösei ennek a hagyatéknak, mi vagyunk a keresztény jelenlét folytatói ezen a helyen - mondta a püspök.

Újraszentelték a felújított Szent Márton-templomot Szombathelyen

Fotó: martinus.hu

Hozzátette: a megújult templom méltó környezetet biztosít Szent Márton tiszteletére, és méltó módon képes befogadni azokat a zarándokokat is, akik a 2016-os jubileumi évben ellátogatnak majd Szombathelyre.

Veres András köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a támogatásért, jelezve, ekkora léptékű felújításokra önerőből nem lett volna képes az egyházmegye.

Közölte, nemcsak az MKPK hirdetett Szent Márton-emlékévet, hanem a kormány is vállalta azt a keresztény örökséget, amelyet Szent Márton személyéből fakadóan birtoklunk, és amelynek megőrzése, továbbfejlesztése kötelességünk.

Fotó: szombathely.hu

Schauermann János, a szombathelyi Szent Márton-templom plébánosa elmondta: a barokk stílusú épület tetőszerkezete, esőelvezető rendszere, homlokzata és külső festése is teljesen megújult. Belül kicserélték a nyílászárók egy részét, korszerűsítették a világítást, felújították és újraaranyozták a szobrokat és a több száz éves oltárt is.

A Szent Márton-templom a helyi hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol Szent Márton szülői háza állt és ahol egykor a szent meglátta a napvilágot. A templom és temető területén az ókori Savaria ókeresztényei temetkeztek. Feltételezhetően itt temették el Szent Kvirint is, aki a városban halt vértanúhalált. Már a 9. századból biztosan kimutatható, hogy állt templom a területen amit Szent Mártonnak szenteltek. Később többször átépítették, jelenlegi formáját a 17. században, a domonkosok idején nyerte el.

A Szent Márton Jubileumi Évre készülve az épület teljes belső és külső felújítására sor került. A tetőzetet mellett a homlokzat felújítására is sor került. A belső tér új színezést kapott, megújult a világosítás, hangosítás, üvegajtót szereltek fel, restaurátorok dolgoztak a szobrok, festmények megújításán. Új liturgikus teret kapott a templom.

Martinus.hu

Az alábbi fotók forrása: szombathely.hu

Galéria

.