Túlélés vagy annál több? - Nyilvánosak a szombathelyi költségvetés intézményi elvonásai

 

„Azt mindenki tudja, hogy mit kellene csinálni, csak azt nem, hogy hogyan lehet megnyerni a választásokat”. Ezt a mondatot néhány évvel ezelőtt olvastam, és nyomban el is raktároztam a memóriámban.

 

A mondat ugyanis jól szimbolizálja azt a dilemmát, amely a magyar politikai gondolkodást jellemzi. Induljunk ki abból, hogy nem minden politikus kerget kizárólag egyéni célokat, hanem motoszkál bennük valami a képviselői demokrácia alapötletéből is, hogy tudniillik nem a maguk, hanem a képviselt közösség érdekeit is szemmel tartják, amikor egy-egy kérdésben igennel vagy nemmel szavaznak.

 

Igen ám, de csak akkor tudják hatékonyan a közösség érdekeit képviselni, ha hatalomban vannak. Oda viszont szavazatokon keresztül visz az út, a szavazók viszont nem feltétlenül akarják és tudják megítélni, hogy mi lenne számukra a legjobb közép vagy hosszútávon. Így aztán a politikusok – bár a szakma általában világosan kijelöli számukra az irányt - hajlamosak a könnyebb utat választani: a rövid távú érdekek felülírják a hosszú távú érdeket. Minél ostobább egy ország, annál nagyobb a csábítás, annál nagyobb a különbség a vágy és a valóság között.

 

Az értelmesebb politikus nagyon is jól tudja, hogy mit kellene csinálnia, de azt is szeretné, ha szeretnék. Így aztán tartózkodik a kellemetlen intézkedéstől, inkább hitelt vesz fel, pótcselekvéseket hajt végre, pr-kampányt finanszíroz. Közben az ország lassan, de biztosan gallyra megy, főleg ha a kevés pénz egy része mindenféle gyanús réseken is elszivárog.

 

Mint amikor a lusta szülő a pillanatnyi népszerűségért megengedi, hogy a csemete úgy nőjön fel, hogy kizárólag chipsszel, kólával és csokoládéval tömi magát a tévé előtt. A magára hagyott gyerek szellemileg visszamarad, elhízik és később a fogai is hullani kezdenek.

 

Talán így érthetőbb a magyarországi folyamat, az, hogy hogyan is lehetséges, hogy 2011-re szinte semmi nem teljesült a rendszerváltás ígéretéből, az ország nem közeledett a centrumhoz, mi több, egyre inkább perifériaérzetünk van. Ha valaki a fejlett országokkal – lassan idetartoznak az olyan térségek is, melyeket korábban csak ajakbiggyesztéssel emlegettünk - veti össze az ország jelenlegi állapotát, egyre riadtabban konstatálhatja azt a gazdasági, társadalmi és kulturális szakadékot, amely a két világ között jelentkeznek.

 

Ha nem teszünk valamit gyorsan, olyan visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el, melyek az országot évtizedekre a reménytelenség gödrébe lökik.

 

A Fidesz országos szinten most nekiállt valaminek. Felgyűrte az ingujját, kicsit félresöpörtre az akadályozó tényezőket – beleértve a demokrácia bizonyos kisebb építőköveit - és munkához látott.

 

Hogy mi a motivációjuk pontos összetétele, még nem tudjuk. Nem tudjuk, hogy a hatalom birtoklásának édes érzete hogyan viszonyul a közösségért való tenni akaráshoz, mint ahogy azt sem, hogy a bevezetett gazdasági intézkedések mennyire szolgálják a rövid távú érdekeket, és mennyire alapoznak meg valami hosszabb, a gödörből kivezető folyamatnak.

 

(Nem árt megjegyezni, hogy a gödörbe a korábbi hatalom vezette be az országot, és ha kapott is asszisztenciát kívülről, a felelősség mindenképpen az övé. Ezért érezzük, hogy a szocialisták kritikáinak többsége súlytalan, visszás és romlott zamatú. Tényleg kár, hogy így alakult.)

 

 

Nagyon kevés az olyan település Magyarországon, amely képes volt gazdaságilag önálló utat képviselni. Szombathely semmiképpen nem tartozik közéjük.

 

A város párhuzamosan adósodott el az országgal, részben a központi gazdaságpolitika, részben önnön hibájából. Az előbbiről csak annyiban tehet, hogy az itteni politikusok is asszisztáltak a központi történésekhez, és önnön hibájához pedig az is hozzájárult, hogy helyileg is a központi – nem túl hatékony - mintát használták.

 

A szombathelyi gazdaság menedzselésénél is megfigyelhető: a hosszú távú racionalitást újra és újra felülírta a rövid távú érdekek hálója. Hiába mondta ki minden évben a politika, hogy ez így nem mehet tovább, a közgyűlés évről-évre megszavazta azt a költségvetést, amely tartózkodott az elosztási rendszer átgondolásáról, arról, hogy mit és hogyan kellene finanszíroznia és milyen értékek alapján.

 

Így aztán a szombathelyi fejlesztések szinte egytől egyik olyanok voltak, amelyek viszik a pénzt és nem hozzák. Szépek és jók is vannak közöttük, melyek örömöt és népszerűséget hoznak, de a legtöbb csak fogfájást. Mint a csokoládé.

 

És miközben a felszín még úgy ahogy tartotta magát, szinte senki nem beszélt a mélyben fuldokló reálgazdaságról, a nagybeteg közepes és kisvállalkozásokról, a normális munkahelyek hiányáról, az értelmiség feleslegessé válásáról és egyre megalázóbb helyzetéről, a tehetséges fiatalok riasztó méretű elvándorlásáról. És mindezen nem segít semmilyen négy kilométeres autópálya vagy álegyetem.

 

És most itt a fal. A bankok egyszerre nem adnak több hitelt és tartják a markukat, mondván, a partinak vége, tessék fizetni a cehhet.

 

Az iskolákban már nem jut krétára és vécépapírra pénz. Nem képletesen, hanem valóságosan.

 

Nem tudjuk, mi lett volna, ha a jobboldal akkor kapja meg a kamrakulcsot, amikor még van benne valami. Talán ugyanúgy ment volna a csokievés tovább, talán előrelátóbbak lettek volna.

 

Most viszont más megoldás nem nagyon van, mint fogukhoz verni az a kevés garast, ami maradt. Ez egyelőre nem hősiesség és nem stratégia: pusztán szükséghelyzet.

 

Az igazi kérdés, hogy a hatalom kihasználja-e ezt a szerencsétlen helyzetet arra, hogy szemléletileg más alapokra helyezze a város gazdaságát, vagy pusztán a túlélésre játszik, különös tekintettel a legközelebbi választásokra.

 

Ez az igazi tét.

 

 

A pénteki sajtótájékoztatón nem sok konkrétum hangzott el, de a hétvégén a város honlapjára került a költségvetés tervezete, amelyből sok minden kiderül, közte az is, hogy melyik területekről mennyit szándékozik lecsippenteni a városvezetés.

 

Nos, a „túlélés költségvetése” tervezetéből mi is kicsippentettünk három nagy és érzékeny területet, az oktatást, a kultúrát és a sportot.

 

A táblázatokat a tervezet Excel-táblái alapján állítottuk össze. A közérthetőség kedvéért csak a 2010-es eredeti (évközi módosításoktól mentes) és a 2011-es tervezett számokat raktuk egymás mellé.

 

Ha kedvünk van, bogarásszunk, aztán úgyis még hallunk róla eleget.