Eső mosta augusztus 20-i ünnepség Szombathelyen (képsorozattal)

2014.08.20. 15:55

A katolikus egyháznak jók a felsőbb összeköttetései. Az ünnep legjobbjai a csángó gyerekek voltak.

Látva a gyülekező sötét felhőket, talán életemben először autóval közelítem meg a szombathelyi augusztus 20-i városi ünnepség helyszínét, a Szent István-szobrot.

De mivel ezt most először teszem, a közeli utcák lezárása miatt ide-oda kanyargom, míg végül parkolót találok a közelben.

Veres András megyéspüspök ekkor már az ünnepi mise vége felé tart.

Eső mosta augusztus 20-i ünnepség Szombathelyen (képsorozattal)

Az egyházi szertartáson kevesebben vannak, mint a korábbi években, de még így is lehetnek néhány százan.

A ceremónia a szokásos forgatókönyv szerint zajlik, kiegészítve egy moldvai csángó gyermekcsoporttal, akik később a városi ünnepbe is besegítenek.

Talán a nagyszülői hatás is hozzájárult ahhoz, hogy ne legyen kiemelt szívügyem Erdély, de ezek a gyerekek úgy énekelnek, hogy a bőrön a jól ismert enyhe borzongás fut végig.

Kik ők?

A mise után kinyomozom: a gyerekek egy, a Gyimeseken túli elzárt magyar faluból, Pusztinából  érkeztek.  A településen egy magyar ház működik, ahol a gyerekek Nyisztor Ilona népdalénekes vezetésével énekelnek. A séi Örökségünk magánalapítvány segítségével immár másodszor vannak Szombathelyen. A karneválon pénteken délután három órakor, a Művészetek Utcájában lépnek fel.

A katolikusoknak jók lehetnek a felsőbb kapcsolatai, mert az időjárás kitart az egyházi ünnep végéig.

Utána viszont egyből elered az eső, hogy aztán hol csillapodjon, hol nekikezdjen, de összességében masszívan elmossa a városi ünnepet, amin – vagy ezért, vagy másért, de – nagyon kevesen jelennek meg.

A fellépőkön és a protokoll okokból megjelenteken kívül talán néhány tucatnyi érdeklődő van itt, igaz, az ünnepi műsor – a már fent említett csángó gyerekeken kívül – nem is okoz különösebb szellemi izgalmakat: Az esőben István király intelmeit, illetve István Szörényi-Bródy-változatát hallgatjuk, immár sokadszorra.

Eső mosta augusztus 20-i ünnepség Szombathelyen (képsorozattal)

Az ünnep beszédet Puskás Tivadar polgármester tartja. Az becsülendő, hogy a beszéd végén mindössze egyetlen mondat jut a kampánynak.

Ugyanakkor formai újdonság, hogy a polgármester Orbán Viktor millenniumi beszédéből kölcsönöz részleteket, mintegy keretes formában. Nem gondoltuk volna, hogy a miniszterelnök ilyen gyorsan klasszicizálódik. No persze, ilyen a posztmodern kora.

Puskás Tivadar

A polgármester mindezeken túl elmondja, hogy mit is jelent nekünk augusztus 20.

Ebből állítottuk össze az alábbi kis leltárt. Ezek szerint jelenti:

  • a közelgő nyárvég nosztalgiáját
  • felemelő, magasztos dolgokat
  • magyar államiságot
  • az ünnepet
  • a kitűzött cél megvalósítását
  • a rendet
  • a hitet
  • az erkölcsi tartást
  • a hatékony gazdaságot
  • a boldog, megbecsült jövőképet
  • Magyarországot
  • az összetartozást kárpát medence népei és a magyarság számára

Puskás Tivadar ezek után egy hosszabb áttekintést ad a magyarság történelméről, küzdelméről, megmaradásáról, de ennek taglalásától most eltekintenék, az olvasó talán maga is el tudja képzelni.

Természetesen az ünnepség végén katonai díszmenet és koszorúzás zajlik, ahogy illik.

Mikor mindennek vége van, persze eláll az eső.

A mise és a városi ünnepség pillanatai:

Galéria

.