Oroszország vagy az USA jobb partner Európa számára?

2015.01.28. 20:31

Gazdasági évnyitót tartott Szombathelyen a régiós kereskedelmi és iparkamarai szövetség.

Szerdán regionális gazdasági évnyitót tartott Szombathelyen a Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamaráinak Szövetsége.

A címben feltett kérdést Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vetette fel előadásán.

Ám előtte Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében elmondta, a nyugat-dunántúli régió kivételezett helyzetben van földrajzi és gazdasági szempontból egyaránt. Ami az utóbbit illeti: az eddigi szép eredményeken tovább javíthat a régióban megalakult gazdaságfejlesztési konzorcium.

Oroszország vagy az USA jobb partner Európa számára?

Kovács Vince az eredmények közül kiemelte még, hogy Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megye az oktatásban is együttműködik, amelynek egyik hozadéka, hogy a szakképzésben eddig maradékelven megvalósuló beiskolázási gyakorlat a közeljövőben megváltozhat.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, jelenleg a megyei területfejlesztési operatív programok finomhangolása történik, ami azt jelenti, hogy várhatóan áprilisra kiderülnek a pontos fejlesztési irányok, nyártól pedig a források is hozzáférhetővé válnak.

Oroszország vagy az USA jobb partner Európa számára?

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadásában a várható gazdasági folyamatokról beszélt. Elsőként arról, hogy a hazai tendenciákat látva optimisták lehetünk, ám amennyiben a határainkon túlra is tekintünk, úgy teljesen más a kép, a 2015-ös nagyon bizonytalan kilátásokkal kecsegtető év lesz.

Most az a helyzet, hogy a 2008-as válság után négy évvel, 2012 utolsó negyedévében bekövetkezett a várva várt fordulat, a magyar gazdaság felszálló ágba került, sokkal intenzívebben fejlődik, mint a német, aminek eredményeképpen visszatértünk oda, ahol a válságot megelőző időszakban álltunk. Kérdés, hogy mennyire fenntartható ez a fejlődés? – vetette fel az elnök.

Oroszország vagy az USA jobb partner Európa számára?

Parragh felhívta a figyelmet arra, hogy az országos kamara prognózisai megalapozottak, hitelességüket az élet igazolja. Most úgy vélik, az idei a visszatérés költségvetése lehet, hiszen – egyebek mellett – hazánk lehet az az ország, amely az európai uniós forrásokat maradéktalanul le tudja hívni, a kormány tartja a hiánycélt, a rezsicsökkentés hatásai pozitívak, alacsony a munkanélküliség, nő a hitelállomány és az exportteljesítmény, infláció gyakorlatilag nincs.

Ám – figyelmeztetett a kamarai vezető – vannak olyan kockázatok, amelyek komoly hatással lehetnek a gazdaságunkra. Ilyen például a görögök okozta bizonytalanság, az is komoly probléma, hogy az eurozónában azonos fizetőeszközük van a különböző teljesítményű országoknak, de a magyar határ közelében kirobbant ukrán konfliktus is nyugtalanító.

Oroszország vagy az USA jobb partner Európa számára?

Parragh beszélt arról is, hogy a kamara kiáll az unió és az egyesült államok közötti szabadkereskedelmi megállapodás mellett, hiszen a fizikai, illetve a nem fizikai határok megszüntetése versenyhelyzetet teremt, ebből következően előnyös, ugyanakkor asztalra teszi a kérdést, hogy ez kinek az érdekeit szolgálja inkább, az Európai Unióét vagy az USA-ét? Adottságai alapján az uniónak sokkal jobb partnere lehet Oroszország, mint az egyesült államok, hiszen előbbi térség nyersanyagokban gazdag, nagy területekkel rendelkezik, elmaradottabb. Ezzel szemben az USA technológiai előnye hatalmas, 30–40 százalékkal olcsóbb az energia, a génmódosítással pedig 30 százalékkal jobb termésátlagok érhetők el. Az EU könnyen vesztes lehet az USA-val folytatott versenyben, hazánk pedig – hiszen a periférián található – még inkább megszenvedheti ezt.

A távolabbi kilátásokról szólva elhangzott: a holnap biztosnak ígérkezik, hiszen másokon kívül kedvezően alakul a GDP, nő a belső fogyasztás, az export, a hitelezés. Jelentősen csökkent hazánk árfolyamkitettsége, ezért sem rengette meg nagyobb mértékben a magyar gazdaságot a svájci jegybank közelmúltbeli döntése, amellyel hagyta felértékelődni a frankot. Parragh László ezzel kapcsolatban azt mondta, sok helyen megjelent az a vélemény, amely szerint váratlant lépett a svájci jegybank, de Svájc tisztában van azzal, milyen kockázatokkal kell szembe néznie az eurozónának, így a görög választások előtt két héttel meghozott döntéssel „levágta” magát az euróról.

Oroszország vagy az USA jobb partner Európa számára?

Az eredmények ellenére sem szabad azonban hátradőlni, már a közép- és hosszútávon ható intézkedéseket kell meghozni. Ilyen a szakképzés átalakítsa (gyakorlatilag új intézményrendszerre van szükség), de a felsőoktatás is további átalakításra szorul. Parragh a Nyugat-magyarországi Egyetemről nem nyilatkozott túl pozitívan: azt mondta, az egyetem az ország egyik legkritikusabb állapotban lévő felsőoktatási intézménye pénzügyi és színvonalbeli vonatkozásban egyaránt.

Brumbauer József, a vasi kamara alelnöke a Vállalkozók Európai Parlamentje október 16-ai brüsszeli üléséről számolt be. Elmondta, a vállalkozók a nemzetköziesítés, a szakképzések, a pénzügyek és az energetikai kérdésekben fejthették ki véleményüket.

A rendezvény végén a soros elnökség átadása következett.

Oroszország vagy az USA jobb partner Európa számára?

Eddig a Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamaráinak Szövetsége elnöki feladatait Kovács Vince látta el.

Oroszország vagy az USA jobb partner Európa számára?

Most az elnökség kulcsát győr-moson-sopron megyei kollégájának, Mikóczi Tamás társelnöknek adta át.

.