Nagy Cili kapta a Weöres Sándor Színház Holdbeli Csónakos-díját 2014-ben

2014.10.03. 23:44

És megkapta az Opel-különdíjat is. Jogosan. 

És megkapta az Opel-különdíjat is. Jogosan.

Holdbeli Csónakos-díjat negyedszer, az Opel-különdíjat másodszor adták át péntek este a Weöres Sándor Színház nagytermében. A díjátadó éppen a Koltai Róbert rendezte: Én és a kisöcsém premierje után volt.

Nagy Cili kapta a Weöres Sándor Színház Holdbeli Csónakos-díját 2014-ben Az Opel-különdíjakat Solt Tamás, az Opel Szentgotthárd Kft. ügyvezető igazgatója és Edvi Henrietta, az Én és a kisöcsém címszereplője adta át.

Az első díjat a színház olyan dolgozója kapta, akit a közönség a színpadon nem láthat, de a munkája az előadások létrejöttéhez elengedhetetlen.

Az évad legkiválóbb társulati tevékenységének munkájának elismeréséül, a színház összes dolgozójának szavazata alapján 2014-ben Simonné Borsodi Mária, jelmeztervező kapta.

Nagy Cili kapta a Weöres Sándor Színház Holdbeli Csónakos-díját 2014-ben A közönség szavazatai alapján is kiosztottak Opel-díjat. Ez alapján a kitüntetést Nagy Cili vehette át.

Nagy Cili kapta a Weöres Sándor Színház Holdbeli Csónakos-díját 2014-ben Cili festőművésznek vagy grafikusnak készült, később mégis a művészet egy másik formáját, a színművészetet választotta. A gimnáziumi évek után a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színészképző stúdiójába járt. 2006-ban aztán Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában végzett a Színművészeti Egyetemen. Játszott továbbá a Budapesti Kamaraszínháznál, a Budaörsi Játékszínben, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. Jordán Tamás hívására érkezett aztán Szombathelyre a 2010/2011-es évadban.

Cili játszott az elmúlt évadban a Szent György és a Sárkányban, a Máli néniben, A dzsungel könyvében, az Illatszertárban és Az üvegcipőben is.

Nagy Cili kapta a Weöres Sándor Színház Holdbeli Csónakos-díját 2014-ben A Weöres Sándor Színház szenátusa alapján az évad legkiválóbb szakmai tevékenységének elismeréséül alapították a Holdbeli Csónakos-díjat.

Ezt a színészek szavazatai alapján egy háttérben dolgozó munkatárs és egy színész kaphatja meg.

A szavazatok összesítésekor vették észre, hogy holtverseny alakult ki, így ketten vehették át.

Nagy Cili kapta a Weöres Sándor Színház Holdbeli Csónakos-díját 2014-ben Balogh Lívia súgó és Kottán Éva fodrász nyerte el idén.

Nagy Cili kapta a Weöres Sándor Színház Holdbeli Csónakos-díját 2014-ben A színészek közül Nagy Cili másodszor is tartolt, az Opel különdíj mellett ő kapta a Holdbeli Csónakos-díjat.

.