20 éve írták: szemezgetés a rendszerváltás Vas megyei híreiből (1990. december)

2010.12.26. 14:08

Az egykori vb-titkár lesz a megyei közgyűlés elnöke, Kőszegen egy tanár nuncsakuval megver egy diákot. 40 ezer forintért rablógyilkosság történik Szombathelyen, ahol nagyon nekirugaszkodnak a színházszervezésnek. Ez utóbbira 250 ezer forint jut.

A híreket a Magyar Távirati Iroda (MTI) archívumából válogattuk.

1990. december 4., kedd
Tiltakozás Kun Béla emléktáblájánák eltávolítása miatt
Az MSZMP III-as szombathelyi szervezete tiltakozik Kun Béla emléktáblájának eltávolítása miatt: „Igaztalannak és a történelmet meghamisítónak tartjuk azt a cselekedetet, amely semmibe veszi a hazaszeretet leghívebb megnyilvánulását, a hon megvédését. Kun Béláék ezt tették, amikor 1919-ben életteret biztosítottak népünknek azzal, hogy az idegen csapatokat kiszorították az országból, megközelítőleg a mai határok vonaláig... Meglepő számunkra, hogy az új rend hívei megfeledkeznek erről akkor, amikor a nacionalizmus, a sovinizmus és az antiszemitizmus élesztgetésével igyekeznek feledtetni belső gondjainkat, hibás döntéseiket, mint például a keleti piac összedöntése volt. Az utcanévtáblák és egyes szobrok eltávolításáig az Éhen Gyula Kör is eljutott. Az új rendszer képviselőinek azonban ennél tovább kell lépni, ha a fejlett nyugat nyomdokain kíván járni. Meg kell őrizni történelmünk hamisítatlan vonásait, kultúráját és művészetét Párttagságunk reméli, hogy nem veszik revízió alá Bartók Béla és Kodály Zoltán életútját, valamint Derkovits Gyula és Dési Huber István művei is méltó helyre kerülnek. Elvárjuk továbbá, hogy az illetékesek emlékezzenek Szombathely város lakosságának áldozatvállalására és kikérjék véleményüket mielőtt a felszabadulási emlékmű rombolásához fognak „

1990. december 8., szombat
Városi gyűlés Szombathelyen
Lakás- és bérleménygazdálkodással kapcsolatos városi gyűlést tartottak Szombathelyen a Városházán szombaton. A városi önkormányzat a következő ülése napirendjének előkészítésére - amikor is a lakásellátással kapcsolatos helyi rendelet módosításáról döntenek - kívánta a lakosság véleményét kérni a lehetséges legjobb megoldások megtalálására. A mintegy 200 állampolgár főként a privatizáció útjainak, módjainak kérdéskörét feszegette, rengeteg hozzászólásban. Többen élesen bírálták az IKV eddigi munkáját, és sokan nem értettek egyet a központi kormányzati intézkedésekkel sem. A lakásprivatizáció kérdéskörében a szombathelyi önkormányzat elképzelései között az is szerepel, hogy a november 15-e után beadott vásárlási igények alapján a lakásokat forgalmi értékük szerint, a lakottság miatt, egységesen 40 százalékos árcsökkenéssel lehet eladni, az ár 10 százalékának lefizetésével. A törlesztés ideje akár 25 év is lehet. Mint Wagner András polgármester fogalmazott, a szociális helyzetet is figyelembe veszik; tehát a szociális bérlakásra jogosultaknak, nyugdíjasoknak nem kell aggódniuk a jövőben sem, hogy eladják lakásukat a fejük fölül. Elhangzott olyan javaslat is, hogy a majdani kártalanításnál kapott vagyonjegyekkel fizethessenek a lakásért. Annak a tulajdonosnak, aki egykoron államosított ingatlanában lakik, viszont ne kelljen visszavásárolnia lakását. Ezekkel a javaslatokkal az önkormányzat szándéka egybeesik - hangoztatták a város vezetői.

1990. december 8., szombat
Döntés a szombathelyi volt Munkásőr-parancsnokság épületének ügyében
Döntöttek a szombathelyi volt Munkásőr-parancsnokság épületének ügyében - tájékoztatta szombaton az MTI munkatársát Wagner András polgármester. A zárolt állami vagyonkezelő intézet képviselője és Gruber Nándor miniszteri biztos, illetve az önkormányzat megbízottja, Wagner András polgármester megbeszélésén olyan határozat született, hogy a város központi helyén fekvő épületegyüttest két egységre bontják. A főépületet az Igazságügy Minisztérium a helyi cégbíróság részére vásárolja meg 40 millió forintért. Az épületegyüttes másik részét pedig az önkormányzat felajánlja az Országos Mentőszolgálatnak, illetve a vasi mentőknek. Emlékezetes, hogy a Vas Megyei Mentőszolgálat áldatlan állapotainak megszüntetésére az év során 27 ezer polgár petícióban kérte a volt Munkásőr-parancsnokság épületét az életmentők részére. A szombaton született döntésnek azonban a mentősök nem örülnek, mert - mint mondják - nem sokkal javulnak körülményeik. A polgármester pedig állítja, hogy az eddigi, mintegy 500 négyzetméteres terület helyett 750 négyzetméterrel gazdálkodhatnának. Még a bővítésre is lehetőség volna, akár úgy, hogy a város lemondana a mentők jelenlegi telephelyéről. Annak értékesítéséből befolyt összeget felhasználhatnák az új helyen lévő épületek átalakítására, emeletráépítésre, bővítésre.


1990. december 17., hétfő

Farmer-áruház - bérlőknek is
Farmer-áruházak építési programjának kivitelezésére készül fel az AGROBER; az első, 600 négyzetméteres alapterületű létesítmény Vasváron már épül, további négy pedig előkészítés alatt van. A program érdekessége, hogy a kész létesítményeket vállalkozók számára értékesítik, de lehetőség van bérleti szerződés megkötésére is. Az áruházak felépítésében az AGROBER mellett részt vesz két nagy mezőgazdasági termelési rendszer, a KSZE és az IKR, valamint a vállalkozásszervező NOVIKI. A program finanszírozásához bankkölcsönt vesznek igénybe és felhasználják a világbanki kölcsön lehetőségét is. Az eddigi szerződések arról tanúskodnak, hogy az önkormányzati szervek is érdeklődnek a fejlesztés iránt, lévén hogy az áruházakban széles körű szolgáltatásra lesz lehetőség. Mezőgépipari termékek, vegyszerek, szerszámok értékesítése mellett raktározással foglalkoznak, kisebb gépszervizt is üzemeltetnek és ABC áruházi részlege és presszója szintén lesz az új létesítményeknek, amelyeknek következő egységei várhatóan Sopronhorpácson, Szanyban és Toronyban épülnek fel.

1990. december 19., szerda
Elbocsátották a diákverő tanárt
Elbocsátották állásából azt a nevelőt, aki a kőszegi MÁV Nevelőotthonban nuncsakuval megvert egy szakmunkásképő iskolába járó 16 éves fiút. A tanuló az orvosi megállapítás szerint 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mint Csöndes János, a kőszegi MÁV Nevelőotthon igazgatója szerdán az MTI munkatársának elmondta: a vizsgálat azért húzódott ilyen sokáig, mert az érintettek korábban egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak. Az igazság csak a fegyelmi vizsgálat folyamán derült ki. Ennek alapján S. D. tanárt, a Munka Törvénykönyv és a MÁV fegyelmi szabályzatának megfelelően elbocsátották állásából. A kőszegi MÁV nevelőintézetben - ahol egyébként háromtól 18 éves korig jelenleg 177 gyerek lakik - a nevelőtestület tagjai egyöntetűen elítélik volt kollégájuk tettét. (MTI)

1990. december 20., csütörtök
Újabb határátkelő helyek a magyar-osztrák határon
- Két új átkelőhely nyílhat jövőre a magyar-osztrák határ Vas megyei szakaszán, Bozsok és Rechnitz, illetve Szentpéterfa és Eberau között - jelentette be csütörtökön a Vas Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának utolsó ülésén dr. Szele Ferenc elnökhelyettes. A döntésről dr. Korinek László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára levélben értesítette a megyei tanácsot. Eszerint az új határátkelőkről a két kormány illetékesei október 19-i bécsi találkozójukon állapodtak meg. A végrehajtó bizottság ülésén beszámoltak arról is, hogy a Vas megyei közgyűlést december 28-ára hívták össze.

1990. december 21., péntek
Templombetörések Vas megyében
Az idén 16 templomba törtek be Vas megyében, s mintegy három millió forint értékben tulajdonítottak el különböző muzeális értékű tárgyakat, szobrokat - tájékoztatták a sajtó képviselőit pénteken a Vas megyei rendőrfőkapitányságon. A Szombathely melletti Szentkirály templomából ellopták Szent István király hiteles csontmaradványú ereklyéjét is, amely felbecsülhetetlen értékű. Nemzeti műkincsek, nyilvántartott faszobrok tűntek el a celldömölki evangélikus egyházközség templomából. Ugyancsak nemzeti műkincsek hiányoznak a peresznyei katolikus templomból. A kőszegi kálvária templomból háromszázhatvanezer forint értéket tulajdonítottak el. Dr. Hegedűs László alezredes, megyei rendőrfőkapitány, Várnai László alezredes, vizsgálati osztályvezető és Kovács Endre százados, bűnüldözési osztályvezető elmondották, hogy még a nyáron külön nyomozócsoportot hoztak létre a templomok sérelmére elkövetett bűnügyek felderítésére. Minden idők legjobb kapcsolata jött létre a rendőrség és a lakosság között és így sikerült felderíteni az elkövetők körét. A betörők általában bűntettet előéletűek, akik rafinált módszerekkel dolgoztak és nem saját maguknak szerezték meg az értékes tárgyakat, hanem azokat külföldön, nagy valószínűség szerint Ausztriában, Németországban és Hollandiában kívánták értékesíteni. A nyomozás eredményeként elfogták K. I. 35 éves foglalkozásnélküli vépi lakost, aki a kőszegi kálvária templomba, K. Gy. vépi lakost, aki a vépi, a bozzai és a nemesbődi templomba tört be. Rendőrkézre került K. Antal. csehimindszenti lakos, aki saját faluja templomából lopott értékes egyházi tárgyakat. A rendőrség a még ismeretlen tettesek ellen a nyomozást nagy erőkkel folytatja. Az esetek felderítése végett szoros együttműködés alakult ki a határőrséggel, a vámőrséggel és az Interpollal is.

1990. december 28., péntek
Megalakult Vas Megye Közgyűlése - elnök a volt vb-titkár
Pusztai Gyula 45 éves jogászt, független jelöltet, a volt megyei tanács végrehajtó bizottságának titkárát választotta elnökéül Vas Megye új Közgyűlése. Az 50 tagú testület alakuló ülésén tájékoztatót hallgatott meg a megye közállapotairól, a fejlesztésekről, a folyamatban lévő ügyekről. Ezután következett a választás; a három jelölt közül a leadott 48 szavazatból 37 voks dr. Pusztai Gyula neve mellé került. Az alelnöki tisztségre pályázók közül a képviselők a második fordulóban sem tudtak dönteni, ezért január 18-án folytatódik a választási procedúra.

1990. december 28., péntek
Színházszervezés Szombathelyen
Fordulópontjához érkezett a szombathelyi színházalapítás évek óta vajúdó ügye. Wagner András polgármester péntek délután sajtótájékoztatón bejelentette: egyszemélyes színházszervező irodát létesített a városi önkormányzat. Az irodavezető a Színházalapító Társaság Intéző Bizottságának javaslata alapján Kiss József, a társaság elnökhelyettese lett, akinek 1991. május 31-éig el kell készítenie a leendő színház műsortervét, össze kell gyűjtenie 6000 bérletvásárlási szándéknyilatkozatot (ennyire van szükség minimálisan - a fejkvóta rendszer mellett - a színház fenntartására), épületet kell találnia a színház számára, előzetes megállapodásokat kell kötnie színészekkel - minderre 250 ezer forintot kapott az önkormányzattól. Amerikai módra kell dolgoznunk - mondta Kiss József -, a kampány január 1-jén indul, a próbaévad pedig: szeptemberben.

1990. december 29., szombat
Rablógyilkosság Vas megyében
Brutális gyilkosság áldozata lett a Vas megyei Lukácsházán a 86 éves Horváth Józsefné. Az asszonyt pénteken reggel vérbefagyva találta a lánya lakása kamrájában, s a körzeti orvosi vizsgálat alapján feltételezhető volt, hogy gyilkosság áldozata lett. A rendőrség forró nyomon azonnal megkezdte a nyomozást, és a lakosság segítségével már péntek este el is fogták a 26 éves H. Zsolt szombathelyi lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy megölte az idős asszonyt , és elrabolta mintegy 40 ezer forintját; bizonyítékok hatására beismerte tettét. Mint kiderült, az áldozatot már csütörtök éjszakától figyelte, s pénteken reggel, mikor az kinyitotta lakásának ajtaját, ököllel támadt rá. Ütései nyomán a szerencsétlen asszony arccsontja, állkapocs csontja és tíz bordája tört el, s e sérüléseibe belehalt.
 

.