20 éve írták: szemezgetés a Vas megyei sajtóból (1992. november)

2012.11.18. 16:28

Míg Szombathelyen katolikus továbbképző intézet és  Opel-kereskedés, addig Vasváron Isaura Panzió nyílik. Öngyilkos lesz egy kiskatona, gombamérgezésben meghal egy nő és magzata. Harangozó Bertalan alpolgármesterként nyilatkozik.



Vas Népe
1992. november 5.
Kommandósok cirkálnak a Fő téren?
„Aki mostanság este 10 óra után sétálgat Szombathely Fő terén, szinte biztos, hogy szembetalálkozik két, terepruhába öltözött, tekintélyt parancsoló nagyságú német juhászkutyát vezető alakkal, akiknek az amerikai hadseregben rendszeresített gumibot figyeg az oldalukon. Ahogy elhaladnak az ember mellett, felötlik, már olyan rossz a közbiztonság, hogy kommandósoknak kell cirkálniuk éjjelente a megyeszékhely szívében? Bár sokak szerint valóban ez a helyzet, a téren járőrözőkről kiderült, nem kommandósok, hanem a Vasi Nyugalom Kft. emberei, akik néhány üzlet biztonságát vigyázzák.” 


Vas Népe
1992. november 5.
Terjed az éhségsztrájk
„Tegnap reggel óta kilenc szombathelyi ember csatlakozott az országban éhségsztrájkolókhoz. Mint ismeretes, a kormány, illetve Kupa Mihály bejelentette, hogy január elsejétől, ha az országgyűlés megszavazza, bevezetik a kétkulcsos áfát. Ez azzal járna, hogy a jelenleg nulla adókulcsos alapvető élelmiszerek is forgalmi-adó kötelesek lennének, s emiatt a jövő év elejétől ismét a kormányzat kezdeményezésére emelkednének a fogyasztói árak.”   (Komondi Gábor)



MTI
1992. november 11.
Katolikus továbbképző intézet Szombathelyen
„Katolikus továbbképző intézetet avattak szerdán Szombathelyen, az egyházmegye védőszentjének ünnepén, Márton napján. Az eseményt jelenlétével megtisztelte és az új intézményt felszentelte Angelo Acerbi, apostoli nuncius, a Szentszék magyarországi nagykövete. A főpap magyarul elmondott rövid beszédében kifejtette: az új intézmény legyen forrás, ahova felfrissülni, erőt meríteni jönnek a látogatók, hogy azután lélekben felfrissülve térjenek vissza munkájukhoz . … Az építkezés 1986-ban kezdődött, amikor az egyház visszakapta a tulajdonát képező volt zárdaépület egy részét. A felújítás során eddig elkészült a 200 személyes előadóterem, az 50 személyes ebédlő, valamint 30 egy-kétgyas vendégszoba. Az építkezés végső fázisában beépítik a tetőteret, majd könyvtár és kápolna gazdagítja az intézményt.”



MTI
1992. november 19.
Öngyilkosság egy Vas megyei katonai alakulatnál
„Öngyilkosságot követett el egy sorkatona a Vas megyei Molnaszecsődön lévő rádiótechnikai századnál - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Erdélyi Lajos alezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. B. A. honvéd őrségben volt november 11-én, s a déli órákban eddig ismeretlen okból, gépkarabélyával fejbelőtte magát felállítási helyén. A szerencsétlen katona a helyszínen életét vesztette. Az eset vizsgálatát a Győri Katonai Ügyészség megkezdte.”



MTI
1992. november 11.
Hidegvérű benzinkutas - elfogott rablók
„Elfogták szerdán azokat a fegyveres rablókat, akik kedden este fél nyolc körül Vas megyében, a kámi benzinkútnál egy világos színű Fordból kiszállva, harisnyaálarcban és pisztollyal támadtak a benzinkutasra, hogy adja át a napi bevételt.  A kútkezelő, B. J. azonban megőrizte higgadtságát és közölte: bekapcsolta a riasztókészüléket, a rendőrség nemsokára megérkezik. Erre a támadók meghátráltak és elhajtottak. Kocsijuk rendszámát a kútkezelő feljegyezte, és még azt is, hogy egy szőke hajú nő ült kocsiban. Ezután értesítette a vasvári rendőrőrsöt, majd a megyei főkapitányság riasztása után - a főkapitány vezetésével - 6 órán belül Zala megyében tartóztatták fel a gyanúsítottakat. Tolnai Zoltán 48 éves és Orsós Tibor 25 éves zalaújlaki lakosoknál megtalálták a pisztolyt, mellyel megfenyegették a benzinkutast, és egy szőke parókát, amit a gépkocsivezető viselt.”



MTI
1992. november 23. 
Vasutas-sztrájk: Szombathely
„104 vonat nem indult el hétfőn reggel a MÁV Szombathelyi Igazgatóságáról, ami négy megyét érint. A szakszervezetek által szervezett demonstrációban mintegy 12 ezer vasúti dolgozó vesz részt. Az utasok előzetes tájékoztatása következtében vasárnap délután és este aki csak tehette, elutazott a vasi megyeszékhelyről: igen erős volt a fővárosba, illetve Pécs irányába a forgalom. Szombathelyre egyébként reggel 5 és 7 óra között mintegy 8-10 ezer ember nem érkezett meg vonaton a munkahelyére. A szakszervezetek a megmozdulás biztosítása érdekében sztrájkőrséget szerveztek; ez idáig rendkívüli esemény nem történt.”



Vas Népe
1992. november 25.
Demszky Szentgotthárdon
„Tegnap Szentgotthárd vendége volt Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. Hozzá tartozó intézményt, a Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthonát látogatta meg… Demszkyt a város és az intézmény vezetői fogadták, és tájékoztatták. A főpolgármester figyelmesen hallgatta az otthon történetét, s mikor a pénzügyi nehézségekről esett szó, azt mondta: a fővárosnak az év végén fel kell vennie 1 milliárd forint hitelt.”  (-kor-)



MTI
1992. november 26.    
Szántó Piroska adománya Vas megyének
"Szántó Piroska Kossuth-díjas festőművész Vas megyének ajándékozta életművét. Az erről szóló szerződést csütörtökön reggel írták alá az érdekeltek Szombathelyen, a Hotel Savariában.  Ismeretes, hogy Vas megye közgyűlése nemrégiben elfogadta azt az ajándékozási szerződést, ami szerint Szántó Piroska Emlékmúzeumot létesít a művésznő és testvére felajánlása alapján, haláluk után. A két fél bensőséges viszonya nyomán született elhatározás, hiszen a Szombathelyi Képtár már kapott térítésmentesen 131 Szántó-képet - biztosítja a 79 éves Kossuth-díjas alkotó életművének fennmaradását, szakszerű gondozását. Így a realista festő jelenlegi fővárosi lakása válik emlékmúzeummá a megfelelő átalakítások után, mint a Vas megyei közgyűlés tulajdona. A leendő múzeum törzsanyagát 50 festmény és 25 grafika alkotja az egyébként igen jelentős képanyag mellett. Az egyik szobában pedig Vas István emléksarkot rendeznek be a művésznő férje emlékének tisztelegve.”



Savaria Forum
1992. november 27.
Kétszáz új szombathelyi
„1989-ben csak 10, 1990-ben 41, 1991-ben 57, az idén pedig már 202 más országból hozzánk költöző tett Szombathelyen állampolgársági esküt. Ebben a négy évben kilenc szovjet, három német, egy-egy csehszlovák, lengyel, jugoszláv ghánai, iraki, algériai és szíriai, valamint 291 erdélyi lett magyar állampolgár.”



Vasvármegye
1992. november 27.
Az Isaura Panzió más, mint a többi
„Hamarosan megnyitja kapuit a vendégek előtt az Isaura Panzió Vasváron, a Győrvári út 102. szám alatt. Ebbe, a családiasan kialakított épületbe álmodta bele Dömötör Andrea cégtulajdonos a város legfiatalabb pihenést és szórakozást szolgáló vendégfogadóját. A panzió a család nagy becsben tartott kislányáról, Isauráról kapta a nevét, aki már gyermekszépségversenyen is felhívta magára a figyelmet.”



MTI
1992. november 27.
Opel Autóház Szombathelyen
„Vas megye az Opel hazája: a szentgotthárdi gyár, valamint az Opel-érdekeltségű Packard Electric Kábelgyártó üzem után pénteken megkezdte működését Szombathelyen a Csillag Autóház is, amely kereskedelmi egységként és márkaszervizként funkcionál. … A 100 milliós szombathelyi beruházás - amely a helyi Agroker Rt. és négy magánszemély tulajdonaként épült meg - egy hektáros alapterületen 10 millió osztrák schillinges befektetéssel valósult meg. A kétezer négyzetméteres üzemcsarnokban eladótér, szervizműhely, festő és karosszéria javítóbázis található.”



Savaria Fórum
1992. november 27.
Harangozó Bertalan: Önkormányzat-párti vagyok (interjú az alpolgármesterrel)
„- Alpolgármester úr szerencsésnek tartja-e, ha a politikai szempontok a szakmai alkalmasság elé kerülnek?
- Még a kérdés ilyetén felvetését sem tartom szerencsésnek. Új emberek akkor kerüljenek vezető tisztségekbe, ha arra a tisztségre szakmailag és emberileg is alkalmasak. A gond inkább az, hogy nincs miből meríteni. Nem volt lehetőség arra, hogy más meggyőződésű, vezetői tapasztalatokkal rendelkező réteg alakuljon ki. „



MTI
1992. november 27.    
Gombamérgezés, halál a szülőszobában
„Gombamérgezés következtében, szülés közben halt meg egy 35 éves fiatalasszony és magzata Szombathelyen, a Markusovszky kórházban november 13-án - jelentették be pénteken a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán tartott sajtótájékoztatón. A helyi közvéleményt felborzoló ügy vizsgálatakor megállapították, hogy az egészséges fiatalasszony, a szülést megelőzően gyilkosgalócát és szekfügombát evett. Az anya és 3,5 kilogrammos fiúcsecsemője hirtelen halálát a galóca toxinja okozta. A családi tragédiát okozó gombát, a nyomozás szerint a férj szedte a Vas megyei Kőszegfalván; ellene a rendőrség gondatlan emberölés miatt nyomozást rendelt el."

.