7 dolog, amit szeretek az internetben és 4, amit nagyon nem

 

A sokat szidott (erről később) keresőmotor sikerének titka, hogy szinte minden keresésünk után elönt bennünket az apró öröm, hogy tényleg ilyen találatra számítottunk. A versenytársak esetén a találati listát látva leginkább bosszankodva csodálkozunk a használhatatlanságukon. www.google.com

 

 Az ingyenes online enciklopédia indulásánál sokan kétségbe vonták az alapelv működőképességét. Mára az oldal az internet és az egész emberiség egyik reménysugara lett amely azt sugallja, nincs minden veszve. A Wikipédiát maga a közösség írja, szerkeszti, igazgatja, tutujgatja, ingyen és bérmentve, ráadásul az egész teljesen reklámmentes. A jövendölésekkel ellentétben a Wikpédia él, működik és meglehetősen megbízható. Az angol nyelvű változata már megszorongatja a legjobb nyomtatott enciklopédiákat. A magyar sajnos még távol van ettől. www.wikipedia.org

 

 Ahogy évszázadokkal ezelőtt a könyvnyomtatás, úgy napjainkban a híroldalak forradalmasítják a kommunikációt. Ezek a bőséges híranyagú, megbízható tartalmú weboldalak (Index, Origo, NOL, MNO stb.) ingyenesen szállítják mindenki monitorára a napi híranyagot, segítségükkel pillanatok alatt képbe kerülhetünk szinte minden témáról.

 

 Szintén az információs nyitás jegyében örvendezzünk a különböző szakblogok felett, melyek egy-egy témában ássák bele magukat, teszik közkinccsé a tudást, tapasztalatot, életérzést. A lehetőségek száma végtelen. Ilyenekre gondolok: http://malackaraj.blog.hu, http://vastagbor.blog.hu , http://otthonedes.blog.hu , http://szleng.blog.hu/ stb.

 

 A rádió önmagában is nagy találmány, roppant hajlékony média, de igazi kiteljesedését az internet hozta magával. Nem mindegy, hogy a földrajz, a frekvenciák és a politika szabta néhány tucatra, vagy az internet adta több százezer csatorna közül tudunk válogatni. Néhány évvel ezelőtt találtam rá a www.radioparadise.com zenei adóra, amely olyan, mintha a polcomon levő cd-imből állítaná össze a lejátszási listát.

 

 Meglehetősen lanyha bennem a tárgyak birtoklási kényszere, ha a fogyasztói társadalom rám építkezne, nem állna túl stabil lábakon, de azért emlékszem, amikor vagy egy évtizeddel ezelőtt felfedeztem, hogy az angol Amazon áruházból még akkor is olcsóbban vehetek lemezt, mint Szombathelyen, ha kifizetem a szállítást és a postás becsenget a pakkal. Az ár mellett a választék elképesztő bősége is meggyőzött, hogy interneten vásárolni jó. Nem mindig és nem mindent, de évente mindig van néhány olyan vásárfia, amelyet online gyűjtök be. Utoljára a fényképezőmbe vettem utángyártott akkumulátort egy soproni cégtől, harmadáért-negyedéért az eredeti árnak. Az aksi egy nap alatt itt volt, azóta is remekül szuperál.

 

 Nem nagyon szorul magyarázatra, hogy miért jó az, ha az ember ingyen tud telefonálni, intézni a céges ügyeket, videokapcsolatot tud tartani a távol lakó családtaggal. www.skype.com

 

 

 

 A Google – ahogy fent ezt tisztáztuk - kiváló kereső, de mérleg másik serpenyőjébe is van jelentős mennyiségű pakolni való. Például az, hogy szupernehéz súlyával ránehezedik az internetre. Amit megtalál a Google, az van, amit nem, az gyakorlatilag nem is létezik. Így aztán megannyi honlapkészítő, internetes szerkesztő nem annyira a felhasználók vagy az olvasók kegyét keresi, hanem a monopol keresőmotorét - ami távol áll az egészségestől. A Google más téren is furcsa játékokat játszik. Néhány hónappal ezelőtt rákerestem a kínai dropship cégekre és azok működésére. Ezek után jó néhány hétig, bármerre jártam az interneten, mindenhol kínai dropship cégek reklámjába ütköztem, még a YouTube-on is a magyar videoklipek alatt. Nyilván nem véletlenül. www.google.com

 

 A simára csiszolt amerikai szuperprogram szép lassan benyel mindent az interneten, és ez valamiért mindenkinek roppantul tetszik. Sikerének titka valószínűleg az illúzió. Annak az illúziója, hogy vannak barátaink, hogy amit odaírunk, azt sokan olvassák, hogy amit ott olvasunk, az fontos, ha állast foglalunk egy kattintással, az jelent bármit is. A valóság ezzel szembe az, hogy a Facebook-által naponta irgalmatlan mennyiségű elektromos szemetet termelünk, önkéntesen és bérmentve építünk egy tengerentúli gigavállalkozást, amiről szinte semmit sem tudunk. A Facebook értékét mellesleg 76 milliárd dollárra becsülik, ami több, mint a Ford vagy a Boeing. Gondolkodjunk, hogy is van ez. www.facebook.com

 

 Egyszer egy bátor és időmilliomos egyetemi hallható diplomamunka gyanánt összeszedhetné, hogy az utóbbi évtizedben országos és helyi szinten mennyi közpénz ömlött bele az informatikába az elektromos ügyintézés fejlesztésére. Valószínűleg olyan összeg jönne ki, hogy köpni, nyelni nem tudnánk. Ehhez képest a végeredmény egy egész apró gyerekcipő, ráadásul az is kacska. A Szombathelyen az e-ügyintézést itt és így indíthatjuk, de igazi kihívást a Magyarország.hu felülete jelenti, ahol elképesztő felhasználóriasztó megoldásokba ütközik az embere. A múltkor valami Java alapú segédprogrammal viaskodtam, és a több mint egy évtizedes, talán nem a leggyengébb felhasználói tudásommal is két nap kellett míg ki tudtam rakni az informatikai puzzle-t. Egy dotkom magáncég ilyen munkáért valószínűleg egyetlen petákot sem fizetne.

 

 Az Internet korábban soha nem látott méretű teret adott a szabad vélemény-nyilvánításnak, amivel aztán sokan vissza is élnek. Nagyon nehéz úgy fogalmazni, hogy ne legyen félreérthető, ami zavar. Nem a névtelenség a gond, hiszen filmekről, utazásról, városképről, intim kérdésekről mindenki olyan fedőnéven mondhatja el véleményét, amilyenen csak akarja. A bosszantó az, amikor valaki az internet adta névtelenséget bunkernek használja, melynek fedezékéből biztonságban és lövöldözhet nagyon is valóságos emberekre. A bunkermédia tipikus terepe a politika, ahol a névtelen vélemény-nyilvánítás mögött nagyon gyakran jól kitapintható párt és egyéni érdekek húzódnak meg, nem ritkán fizetett bunkerharcosokkal.