Pénteken ünnepli a katolikus egyház Nagyboldogasszony napját, Szűz Mária mennybevételének fő ünnepét. A jeles nap története, vallási jelentősége és magyar hagyományai.
Nagyboldogasszony napja a katolikus egyház egyik legjelentősebb Mária-ünnepe, amely Szűz Mária halálára és mennybevételére emlékezik. A hagyomány gyökerei az V. századig nyúlnak vissza, Magyarországon pedig Szent István királyhoz kapcsolódik, aki ezen a napon ajánlotta országát Mária oltalmába.
Pénteken a katolikus egyház világszerte megünnepli Nagyboldogasszony napját, amely Szűz Mária halálának és mennybevételének legfontosabb egyházi ünnepe.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közlése szerint Jeruzsálemben már az V. században megemlékeztek Szűz Mária égi születésnapjáról, amelyet Dormitio sanctae Mariae – „a szentséges Szűz elszenderülése” – néven ismertek.
A VI. századtól az ünnep elterjedt az egész Keleten, majd a VII. században Róma is átvette. A VIII. századtól kezdve Assumptio beatae Mariae, vagyis a Boldogságos Szűz mennybevételének neve rögzült a katolikus hagyományban.
XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy Szűz Mária földi életének befejeztével testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe.
Szent István király kiemelt jelentőséget tulajdonított Nagyboldogasszony ünnepének: ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába, így lett ő Patrona Hungariae, az ország égi pártfogója. Történelmi érdekesség, hogy Szent István 1038-ban, éppen Nagyboldogasszony napján hunyt el.
Magyarországon Nagyboldogasszony kötelező egyházi ünnep, így a katolikus híveknek szentmisén kell részt venniük, függetlenül attól, hogy hétköznapra vagy vasárnapra esik.
Több magyar templom, köztük az esztergomi bazilika, ezen a napon tartja búcsúnapját, megemlékezve templomuk védőszentjéről és a magyar Mária-tisztelet több évszázados hagyományáról.