A NIF szerint 2017 végén kezdődhet a 86-os Szombathely és Egyházasrádóc közötti szakaszának építése

2014.07.31. 18:01

Új nyomvonal épül, de csak 2X1 sávos.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, tavaly novemberben adták át a 86-os út - egyes részeken 2x2 sávosra bővített - Körmend-Egyházasrádóc közötti 4,4 kilométer hosszú szakaszát.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) mai közleményében azt írja, a beruházás Szombathelyig tovább folytatódik.

Ezek szerint a megjelent tervezői közbeszerzési eljárást és a szerződéskötést követően 2015 év végére készülhet el a 20,4 km hosszú szakasz engedélyes és kiviteli terve.

A NIF szerint 2017 végén kezdődhet a 86-os Szombathely és Egyházasrádóc közötti szakaszának építése

„A régészeti és területszerzési munkálatok befejezésével, forrás rendelkezésre állása esetén a kivitelezés várhatóan 2017-ben megkezdődhet” – áll a közleményben.

A tervek szerint a 86-os főút Egyházasrádóc, Kisunyom, Balogunyom és Szombathely átkelési szakaszainak tehermentesítését 2x1 sávos főúttal új nyomvonalon építik meg, úgy, hogy a jövőben 2x2 sávra történő bővítés is megoldható legyen.

A meglévő nyomvonalon 11,5 tonnás burkolaterősítést végeznek, az elkerülőn különszintű csomópontok és vadvédő kerítés is épül.

A cég tájékoztatása szerint a 86-os fejlesztése Szombathelytől délre és északra is kivitelezés alatt van. Épül a nádasdi és a zalalövői elkerülő, valamint burkolaterősítést végeznek Vas-Zala megye határától Körmendig bezárólag.

A munkálatok miatt a szakaszon nagyobb torlódásra kell számítani, itt időszakosan teljes útzár is előfordul mind hétvégén, mind éjszaka.

.