Ágh Péter további két évre a Fidelitas elnöke marad

2011.07.17. 17:34

A küldöttek 90 százalék fölötti szavazataránnyal újabb két évre a Fidelitas elnökévé választották a szombathelyi Ágh Pétert.

Ágh Péter

A küldöttek 90 százalék fölötti szavazataránnyal újabb két évre a Fidelitas elnökévé választották a szombathelyi Ágh Pétert, akinek nem volt kihívója a vasárnapi debreceni tisztújító kongresszuson.

A Fidelitast 2009 óta vezető politikus a küldöttek által leadott 336 érvényes szavazatból 303-at megszerezve folytathatja munkáját az Fidesz ifjúsági társszervezetének élén.

Ágh Péter


Ágh Péter a 2013-ig tartó elnöki ciklusban két feladatot tart kiemeltnek: az ifjúság érdekeinek megjelenését a kormányzati munkában és a szervezetépítés folytatását a Fidelitasban.

A küldöttek megválasztották az ifjúsági szervezet alelnökeit is. A korábbi alelnökök közül Böröcz László (Budapest), Kérdő Zsuzsa (Hajdú-Bihar), Mihalovics Péter (Veszprém), Vizin Tamás (Bács-Kiskun), Vörös Ádám (Jász-Nagykun-Szolnok) és Zsiga Marcell (Borsod-Abaúj-Zemplén) maradt posztján. Új alelnökké választották Balogh Gergelyt (Fejér), Domonyi Lászlót (Bács-Kiskun), Karácsony Ádámot (Pest), Király Erzsébetet (Budapest), Komár Gergőt (Somogy), Magera Tibort (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Oroján Sándort (Heves), Rónaszéki Nórát (Békés), Várfi Andrást (Békés) és Vincze Ágnest (Budapest).

 

Ágh Péter

1982-ben születetett Szombathelyen. Tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus EgyetemBölcsészettudományi Karán és a Budapesti Corvinus Egyetem - Századvég Politikai Iskolaképzésén folytatta.

1998 óta a Fidelitas tagja, kezdetben a szombathelyi csoport alelnöke, majd elnöke, később a Vas megyei választmány elnöke lett. 2003-ban a Fidesz ifjúsági társzervezetének kongresszusa alelnökké, 2007-től ügyvezető alelnökké, 2009-től elnökké választotta. 1999 óta a Fidesz tagja, 2007-től a szombathelyi Fidesz elnöke.

2002-től Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője, 2006-ban és 2010-ben is egyéni körzetből lett a közgyűlés tagja. Tagja volt az Oktatási és Ifjúsági,- valamint aKulturális és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának, továbbá az Idegenforgalmi ésTurisztikai Bizottságnak, valamint a Sport Bizottságnak. Vezette a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítványt és részt vett a Szent Quirinus Városvédő Alapítvány kuratóriumában.

2006-ban országgyűlési képviselővé választották, a Fidesz frakció legfiatalabb tagjaként aParlament korjegyzői feladatait is ellátta. A 2006-2010-es ciklusban tagja volt - többek között- a Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságnak, a Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottságnak és az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását felügyelő eseti bizottságnak. Az elmúlt években tagként dolgozott Ifjúsági, Szociális,Családügyi és Lakhatási Bizottságban, melynek irányításában 2010-től alelnökként vesz részt. Ugyanebben az évben a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság tagjává választotta az Országgyűlés. (Forrás: Parlament.hu)

.