Ahol a funkció és a művészet kéz a kézben jár!

Ritka manapság, ha egy cégcsoport szembeszáll a jól bevált, megszokott, mindenki által természetesnek vélt trendekkel; és hosszú távon kitart a hétköznapinak nem épp nevezhető, másoktól egyértelműen megkülönböztethető elképzelései mellett.

Példaértékű az az üzleti magatartás, filozófia és irány, amit a Castrum Sec fiatal vezetősége célként kitűzött magának. Ők valóban a minőség mellé tették le voksukat, ami nem csak a munkájuk minőségében, hanem a közvetlen környezetükben is szemmel látható és érzékelhető.

A 2012-es évben megépített és használatba vett központi épületükben (iroda komplexum, előadó terem, tárgyalók, raktárak és szerelő csarnok) is minden erről árulkodik.

A berendezés modern, letisztult és korszerű, egyedi belsőépítészeti megoldásokkal találkozhatunk. Nem túlzás kijelenteni azt, hogy Európai szinten kimagasló az épület mind a technikai felszereltséget mind pedig a látványt tekintve.

Az épületcsoport megépítésével és használatba vételével a cégtulajdonosok nem tették karba a kezüket és dőltek hátra a székükben.

Azt gondolták, hogy igen ők valóban ellen mennek a trendekkel és kortárs képzőművészetet szeretnének a környezetükben, nem is akár milyet, hanem a közvetlen környezetükből.

Így esett a választásuk Oroszi Csabára, a szekretista emberfigyelő festőművészre.

Oroszy Csabát elsősorban festőként ismerhetjük, de ő valódi képzőművész, mindenből műtárgy lesz, amihez csak hozzányúl. Ez a sokoldalúság az élete. „Szekretizmus” – így nevezi meg a „saját hangját”. Az angol „secret” (titok) kifejezésből eredeztethető talán. Nem tudja biztosan, úgy kapta ezt a szót. Egyszer csak a fejében volt és kész. Megesik vele időnként, hogy kap, megtapasztal így dolgokat. Ahogy a művész maga, a megbízás is különleges volt.
A közvetlen környezetükből szerettek volna valakivel együtt dolgozni, ugyanakkor nem akarták meggátolni a művészi szabadságot, hanem azzal támogatni, hogy diszkréten a háttérben mint megrendelő jelen voltak. Erre nem nagyon van példa.

A művésszel készült interjú alkalmával a megbízásról és a műről kérdeztük őt:

„Ez egy hosszas alkotás, vajúdás volt, mert úgy kapni egy megrendelést, hogy közben szabad kezet adnak, az a világ legszebb dolga. Ugyanakkor óriási felelősség is, hogy az ember eltalálja azt, ahol a két nézőpont találkozik. Ebben az alkotásban ez a kettő találkozik.

Sokat gondolkodtam azon, hogy egy biztonságtechnikai cég tulajdonképpen mivel foglalkozik. Terekkel, amelyeket szemmel nem láthatunk, olyan frekvenciákkal amiket mi nem hallunk, de mégis létezik. Amivel én foglalkozom a szekretizmuson keresztül, az pontosan ugyanaz.

- Szemmel nem feltétlenül látható az angyalok világa, szemmel nem feltétlenül látható tündérország, ugyanakkor az a frekvencia, az a színhatás, az az erő, az itt van körülöttünk a levegőben.

Tehát tökéletesen megvolt az a középpont, amiből ki lehetett indulni és ahová el lehetett érni. Szerencsésen illeszkedet a szekretista sorba ez a kép, sőt arra is lehetőséget adott, hogy pl. neonszínekkel foglalkozhassak és olyan új felvetéseket tegyek meg, amelyek azóta már újabb és újabb képekbe nőtték ki magukat.

Tehát valószínű, hogy mondhatom azt, hogy egy újabb sorozat elindítója ennek a képnek a születése.

Angyal a térben:

A festményen egy angyal lebeg a térben, ahol különböző erők, erőhatások működnek. Festészeti szempontból különböző faktúrákat és festészeti elemeket alkalmaztam. Ami a legfontosabb volt viszont, hogy abban is szerencsésen találkozott a meglátásunk, hogy egy világos tónusú képet szerettünk volna. Örömmel vettük az első találkozó alkalmával, mikor megláttam a helyet, és azt mondtam, ide egy világos, majdnem fehér festményre van szükség. Ugyanakkor a teljesen matt fehér kép azért nem működött volna, mert ebbe a térbe olyan szín kellett, ami elviszi ezt az irányt a láthatatlan, hallhatatlan frekvenciákba.

Erre a neon színek tökéletesen lehetőséget adnak. A felhasznált vonalak, foltok, formák és struktúrák pedig az eddigi festői attitűdből fakadnak. Olyan elemeket használtam ezen a képen is, amiket az előző években, azonban új rendszerbe állítottam fel őket és új elemekkel egészítettem ki. De ez mutatja a festészeti módszert is, hogy nem hagyom el a régi már bevált technikákat és eredményeket, hanem azokat gazdagítom mindig újabb és újabb megfelelésekkel.

Az a különös ebben az egészben, hogy itt a funkció és a művészet, kéz a kézben jár.
Egyik sem terheli meg a másikat, egyik a másiknak segítője. 

Érezni azt, hogy minden a helyén van.

Ahogy a kép megkapta jelenlegi helyét, az is csapatmunka volt.

Az egészben a megejtő és felemelő érzés, hogy van valaki, aki keres pénzt,
de azt a pénzt a köz felé, vagy mások emelésére is hajlandó használni, és mindezt jó szívvel teszi.  Sokan keresnek sok pénzt. De az a szép, ha valaki a környezetében élők felé fordul, segít vele, és azáltal, hogy segít, még gyönyörködik is benne.

Ez az a frekvencia ami fenn van a képen!

Ennek ez a különös frekvenciája, a megnyugvás.

Jó érzés, hogy festhettem egy képet, amit én személy szerint nagyon jónak tartok,
ugyanakkor megtalálta az útját és a helyét. 

Van benne valami, ami sajnos ebben a világban szinte nincs, egyedülálló ez a dolog: mert tisztesség van benne!”