Ákos lezárta az együttműködést a Telekommal

2016.03.02. 16:16

50 millió forinttal támogat egy gyermekmentő alapítványt.

Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése. Sikerült megnyugtatóan rendezni a vitás kérdéseket és véglegesen lezártnak tekintik az ügyet.

A Magyar Telekom december 16-án jelentette be, hogy felbontja szponzori szerződését Kovács Ákos énekessel, az Echo TV-nek adott interjúja miatt.

A december 13-i műsorban az előadó egyebek mellett azt mondta,

"a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak". Arra a kérdésre, hogy mi a dolguk, kifejtette: "a női princípiumot beteljesíteni (...) valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni".


Nyilatkozata miatt számos kemény bírálatot kapott. A Magyar Telekom azzal indokolta a szerződésbontást, hogy nem tartja összeegyeztethetőnek az interjúban az elhangzottak szellemiségét a cégcsoport.  A kormány korábbi utasításának megfelelően december 31-ével felbontotta a Magyar Telekommal kötött mobilinternet-szerződését a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda. Havonta 50 ezret veszít a Telekom az Ákos-ügyön.
 A kormány döntését bírálták az ellenzéki pártok.

Ákos facebook oldalán közölte:

„Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése. A partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sok éves, eredményes közös munkát.”

 

Ákos facebook oldalán közölte: 50 millió forinttal támogatja a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő tevékenységét. Az adomány átadására az Andante Borpatikában került sor.

Fotó: Ákos Facebook-oldala

Böjte Csaba:

„Ez a legnagyobb egyéni adomány a dévai Szent Ferenc Alapítvány történetében. Igyekszünk a lehető legjobb árfolyamon átváltani gyermekkacagássá, jó magyar szóvá. Ez a támogatás az anyaotthonaink, gyermekvédelmi központjaink számára váratlan tavaszi angyaljárás. Isten fizesse meg!

.