Nem akarok ünneprontó lenni, de május elsején nekem leginkább azok a programok tetszettek, amelyek nem kötődtek közvetlenül a munka ünnepéhez. Délutáni körút a megyeszékhelyen.
A helyzet az, hogy koromnál fogva kimaradtam a rendszerváltás előtti nagy felvonulósdiból, ezért a május elseje számomra leginkább egy olyan nap, amikor sokáig lehet ágyban maradni, majd folytatólagosan elkövetett semmittevéssel vagy aktív pihenéssel áldozni a munka ünnepének oltárán.
Idén azzal, hogy bevállaltam ezt a tudósítást, e szép hagyományt törtem meg.
A sokáig ágyban maradás persze megvolt, de amikor 9 órakor elhaladt a ház előtt az Éljen Szombathely Egyesület sportligeti rendezvényét népszerűsítő autó, a tetejére rögzített hangfalból pedig harsogott, hogy Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse (megtaláltam a Youtube-on, ez a változat szólt – a dal közben látható képanyag a Berzsenyi Dániel Könyvtár Éljen május elseje című kiállításának fotóiból áll), úgy döntöttem, hogy felkelek és a délelőtt hátralévő részét főzéssel töltöm. Pár napja kinéztem egy kapros-juhtúrós csirkemell filé receptet, meg is vettem hozzá mindent, ám eddig nem volt időm elkészíteni, úgyhogy nekiugrottam. Nem hencegésképpen, de finom lett.
Csak délután kezdtem el azon agyalni, hol kezdjem a napot. Aztán megszületett a döntés: közel volt a Fő tér, ezért belekukkantottam az idei Tánc világnapja helyi programjaiba. Még éppen elcsíptem a Szombathely Város Fúvószenekara és a Gyémánt Mazsorett Csoport felvezetőjét, majd következtek a különféle táncos produkciók. A fellépők lelkesek voltak, a már ekkor is szép számú közönség pedig láthatóan élvezte a produkciókat.
A következő cél a reptér volt. Gondoltam, itt majd magamba szívom a május elsejei hangulatot, de azt nem igazán találtam. A reptér mostanra gyakorlatilag a sétarepülés helyszíne lett. Ennek okát a Szombathelyi Repülőklub titkára, Erdős Zoltán le is írta a majálist ajánló cikkünkre érkezett kommentárokra reagálva: az utóbbi évek tapasztalata alapján az emberek inkább a városi programokat részesítik előnyben. (A reptéri rendezvényt valószínűleg csak a nosztalgia kedvéért nevezik majálisnak.)
A sétarepülés viszont úgy tűnt, hogy népszerű. Hiszen annak ellenére, hogy a délután első felében 50–60 embernél többet nem láttam, a repülők folyamatosan szálltak fel. Amikor megérkeztem a reptérre, a sétarepülésre várók azt mondták, hogy körülbelül fél órát kell várakozniuk, hogy sorra kerüljenek. Három óra után ez az idő 45–60 percre nőtt, és ekkor már egyre több ember jött. Az árakról: a góbé 4000, a motoros és a motoros vitorlázó 4500 forintért emelt a magasba.
A reptéren a legkisebbeket légvár, a nagyobbakat pattogatott kukorica (1 liter 400, 2 liter 600 Ft), üdítő, sör (400–600 Ft) és hot dog (500 Ft) várta. Illetve várja még mindig, hiszen a rendezvények vasárnap estig tartanak.
Jöjjön hát a sportliget – gondoltam, de a Szombathely Centernél meg kellett állnom. Egyrészt azért, mert nyitva volt a parkolóban található üdítőt, hot dogot és hasonló ételeket, italokat árusító bódé. De árus nem állt a pult mögött, az olajsütő bekapcsolt állapotban volt, bár semmi nem sült benne… Rövid ott tartózkodásom alatt hárman is odasétáltak, de mindegyikük csalódottan távozott, látva, hogy itt ma nem jutnak se ételhez, se italhoz.
Másrészt azért, mert a Savaria Speedskating Team éppen gyorskorcsolya edzést tartott a parkoló hibátlan betonján. Utóbbi információt akkor tudtam meg, amikor szóba elegyedtem az edzővel, aki elmondta, hogy nincs pályájuk, ezért kihasználják, hogy május elsején üres a parkoló. Kreatív.
Következzék a nyitott bódé rejtélye. Nemsokára egy autó gurult az építmény mellé. Mint kiderült, maga a tulajdonos vezette, aki elárulta, a nyitva tartás csak látszat, a helyzet az, hogy az itt-ott megkopott festést újította fel, és a száradáshoz nyitva kellett hagynia a bódét. Valóban, a pult egyik sarkában ott állt a festékesdoboz és az ecset. Azt hiszem, nem változtatok szakmát, hogy nyomozónak álljak.
A sportligetben aztán hamisítatlan május elsejei hangulat fogadott: sok ember, büfé, ringlispíl, dodzsem (700 Ft), céllövölde (lövésenként 300 Ft) és minden, ami kell. Sok dolguk volt a mutaványosoknak, igaz, egy 80 ezres városhoz képest nem tűnt úgy, hogy Szombathely apraja-nagyja a majálison tölti az idejét. Egyébként pedig olyan volt az egész város, mint egy átlagos, álmos vasárnap délutánon, amikor még a belvárosban is alig-alig van forgalom.
Itt már pénzt kértek azért, ami a reptéren ingyenes volt: 500 forintért öt percig lehetett ugrálni a légvárban.
Az árak nagyjából megegyeztek a reptéren tapasztaltakkal, bár volt, ahol például 1 liter pattogatott kukoricáért ugyanúgy 400, de 2 literért már 600 helyett 700 forintot kértek. Itt virslit is lehetett kapni, egy pár 400 forintba került.
A jelmezes fotózás vicces volt, a Fekete István Állatvédő Egyesület állatsimogatóját imádták a gyerekek.
A színpadon éppen elkezdte a beállást a Mokka Tribute, egy idős férfiakból és nőkből álló söröző, borozó társaság katonadalokat énekelt, vagyis zajlott az élet.
Nem sokkal távolabb, a Hotel Claudius melletti parkolóban, amelyet délelőtt megtöltöttek a retro járművek, már csak három járgány parkolt.
Látva a kezemben lévő fényképezőgépet, egy 1969-es Skoda csomagtartójából a tulajdonosa, Balogh István, előbb egy Smena 8-as gépet vett elő, majd két, „világháború előtti” Polaroidot, és egy 1950-ben gyártott Pajtást.
Az úttörő övtől az Autósélet 1975-ből származó, 3 forintos példányain és a Sokol rádión át a szintén 1975-ös Gépkocsi javítási munkák árjegyzéke című könyvig sok egyéb régi kincset rejtett még a csomagtartó. Utóbbiba belapozva megtudtam, egy Skoda külső fényezéséért 900, a szívó- és kipufogócső le- és felszereléséért, valamint tömítéscseréért 60 forintot kértek. Egy Skoda az eredeti számla tanúsága szerint a ’70-es évek közepén 74 ezer 180 forintba került.
Régi szép idők, mondhatnánk, de valószínűleg ez a kérdés sem olyan egyszerű, mint amilyennek első pillanatban látszik.