A Duna Televízió közvetíti Göncz Árpád temetését

MTI

2015.10.15. 08:00

November 6-án lesz a gyászszertartás.

A Duna televízió közvetíti november 6-án Göncz Árpád volt köztársasági elnök temetését - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.

A közlemény szerint a közvetítésről szóló információt az MTVA sajtóosztálya szerdán a hivatalos Facebook-oldalán már közzétette. Ennek ellenére több sajtóorgánum valótlanul olyan információkat közölt, mely szerint Göncz Árpád temetése nem lesz látható a közmédiában.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA a közleményben újból megerősítette, hogy november 6-án közvetíti a temetést, ezzel is leróva tiszteletét a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök előtt, biztosítva ezzel mindenki számára a méltó megemlékezést.

Az Országgyűlés Hivatalának még kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 15 órakor kezdődő gyászszertartáson - végakaratának megfelelően - az egykori rabtárs Mécs Imre és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatja a 94. életévében, október 6-án elhunyt volt államfőt.

 

.