Hegedűművész okozta a fiatal színházi dolgozó halálát (Frissítve!)

2016.07.29. 13:40

A rendőrség elfogta a férfit - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) pénteken. Az illető zenész, hegedűművész, az egyik videomegosztó csatornán több felvételen szerepel.

A rendőrség azonosította annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bűncselekmény elkövetése során egy fiatal nő halálát okozta csütörtökön éjjel Gödöllőn; Szénási Lajos ellen körözést adtak ki - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) pénteken.

A gyanú szerint a 35 éves férfi el akarta vinni a sértett autóját, rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ellene.

A tájékoztatás szerint egy 24 éves gödöllői nő csütörtökön késő este állt meg az autójával a háza előtt, majd kiszállt a kocsiból, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd a helyszínről elmenekült.

Őt keresik. Fotó: police.hu

A Pest megyei nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. Mivel a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, a nyomozóhatóság elrendelte a körözését - közölte a PMRFK.

Az áldozat a Turay Ida Színház munkatársa volt.

Fotó: Mihádák Zoltán (MTI)

.