Ez várható a labdarúgó NB I hétvégi fordulóján

2016.07.29. 12:01

A Haladás a Budapest Honvéddal lép pályára szombaton.

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.

A zöld-fehéreknél még az elmúlt napokban is a múlt hét szerdai Bajnokok Ligája-búcsú jelentette a legnagyobb beszédtémát, ugyanakkor a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján Kubatov Gábor elnök kijelentette, hogy nem lesz edzőváltás a csapatnál, így továbbra is Thomas Doll irányítja majd az együttest.

A Diósgyőr Horváth Ferenc vezetésével szintén két győzelemmel kezdte a szezont, erre legutóbb tíz éve volt példa a borsodi klub történetében.

A két csapat az előző szezonban kétszer találkozott egymással a Groupama Arénában: a második fordulóban 3-1-re nyertek a zöld-fehérek, míg a 22. fordulóban 2-2-es döntetlen született.

Szombaton az egyedüliként pont nélkül álló Újpest a Paksot látja vendégül, a lila-fehérek számára nem éppen a tolnaiak jelentik a tökéletes ellenfelet a felzárkózásra, ugyanis legutóbb 2013 novemberében tudták bajnoki mérkőzésen legyőzni őket.

Vasárnap ideiglenesen a klub korábbi sikeredzője, Herczeg András vette át a debreceni csapat irányítását Kondás Elemér hétfői lemondását követően. A hajdúságiak az újonc Gyirmótot fogadják, amely mindkét eddigi találkozóján döntetlent játszott.

A csütörtöki Európa Liga-mérkőzésen 1-0-ás vereséget szenvedett Videoton a két találkozót követően hibátlan Vasast látja vendégül.

Az OTP Bank Liga 3. fordulójának programja:
    szombat:
Swietelsky Haladás-Budapest Honvéd, Sopron 18.00, v.: Vad II 
Újpest FC-Paksi FC, Illovszky Stadion 18.00, v.: Pintér
Ferencváros-Diósgyőri VTK 20.30, v.: Bognár  
    vasárnap:
DVSC-TEVA - Gyirmót FC 18.00, v.: Iványi
MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC, Dunaújváros 18.00, v.: Solymosi 
Videoton FC-Vasas, Felcsút 18.00, v.: Kassai   

A tabella:

1. Ferencváros                  2  2   -   -      4-1   6 pont
2. Vasas                        2  2   -   -      4-1   6
3. Diósgyőri VTK                2  2   -   -      4-2   6
4. Budapest Honvéd              2  1   -   1      2-1   3
5. Mezőkövesd Zsóry FC          2  -   2   -      3-3   2
6. Paksi FC                     2  -   2   -      2-2   2
7. Gyirmót FC                   2  -   2   -      2-2   2
8. Videoton FC                  2  -   1   1      2-3   1
9. MTK Budapest                 2  -   1   1      0-1   1
10. Swietelsky-Haladás           2  -   1   1      2-4   1
11. DVSC-TEVA                    2  -   1   1      2-4   1
12. Újpest FC                    2  -   -   2      1-4   0

.