A Szent Márton-tisztelet szombathelyi és Vas vármegyei emlékei

2016.08.15. 14:12

Kiállítás Szombathelyen.

Szent Márton évszázadokon átívelő kultuszának emlékeit mutatja be szülőföldjén, Szombathelyen, az egykori Savariában az a kiállítás, amely keddtől látható a Vas megyei levéltárban - mondta el az MTI-nek hétfőn Melega Miklós, az intézmény igazgatója.

A kiállítás célja, hogy bemutassa a Szent Márton-tisztelet szombathelyi és Vas vármegyei emlékeit, felmutatva, hogy a szent tisztelete, a köré épülő kultusz nem új keletű jelenség - mondta.

Hozzáfűzte: a tárlaton számos helyi vonatkozású, zömmel a levéltár gyűjteményéből származó, Szent Márton tiszteletéhez kapcsolódó iratot, eredeti oklevelet, térképet, pecsétet mutatnak be.

Látható lesz egy 15. századból származó oklevél, amelyet a Szent Márton plébánia papja állított ki, megemlítve benne Szent Márton nevét, de megtekinthetik az érdeklődők például a vépi kántorkönyvet is, amelyben egyedi, Szent Mártonhoz szóló imádság található.

Megtekinthetők lesznek a középkori szombathelyi várostorony eredeti tervei, valamint az építmény méretarányos makettje is. A várostorony - amelynek legmagasabb pontján Szent Márton alakja volt látható - a 15. században épült fel, az 1817-es tűzvészben megrongálódott és 1837-ben bontották le.

Melega Miklós elmondta: az ingyenes kiállítás - amely része a Szent Márton-emlékév programjának - szeptember 30-áig hétköznapokon 9 órától 16 óráig, a Savaria történelmi karnevál első három napján pedig 22 óráig látogatható.

A képek a kiállítás megnyiutóján készültek. Fotó: szombathely.hu/Benkő Sándor

.