Gyűrűs Barbara aranyérmes

2016.10.23. 18:15

A Haladás sportolója a súlyemelő ob vasárnapi zárónapján, Kecskeméten szerezte meg az első helyet.

Pályafutása tizenkettedik magyar bajnoki címét tudhatja magáének Nagy Péter a súlyemelő. A szegediek 30 éves versenyzője, aki a nyári riói olimpián a plusz 105 kilósok kategóriájában a tizedik helyen végzett, ezúttal nem a minél jobb összetett eredményre ügyelt, hanem legfőképpen arra, hogy sikerüljön megvédenie címét. 

Titulusát megőrizte a 37 esztendős Gyurkovics Ferenc is, aki a 105 kilósok mezőnyében nyert magabiztosan úgy, hogy ez év januárjától már nem főállású versenyzőként, hanem a válogatott szövetségi kapitányaként ténykedik. 

A 94 kilósoknál sem történt őrségváltás: akárcsak tavaly, az idén is a 33 éves Vaspöri Gábor bizonyult a legjobbnak, míg 85 kg-ban a 2015-ben győztes, 19 esztendős Kmegy Máté lett 2016 országos bajnoka is. 

A nőknél a második napon három súlycsoportban hirdettek győztest: 69 kg-ban a címvédő Jung Edina diadalmaskodott, 75 kg-ban Szuromi Tímea trónfosztóként meglepetésre megelőzte a múlt évi bajnok Bazsó Biankát, míg

plusz 75 kg-ban - tavalyhoz képest egy pozíciót előre lépve - Gyűrűs Barbara szerzett aranyérmet.

 

Utóbbi kategóriában a bronzérem a magyar női súlyemelés első - 1995-ös - összetett világbajnokáé, a 47 éves Takács Erikáé lett.  

A 2016-os ob vasárnapi győztesei: 
    férfiak:
85 kg: Kmegy Máté (Kecskeméti TE) 283 kg (szakítás 127 kg, lökés 156 kg)
94 kg: Vaspöri Gábor (Kecskeméti TE) 307 (137, 170)
105 kg: Gyurkovics Ferenc (Pécsi SE) 352 (160, 192)
plusz 105 kg : Nagy Péter (Szegedi EAC)  323 (142, 181)
    nők:
69 kg: Jung Beáta (BKV Előre) 202 (97, 105)
75 kg: Szuromi Tímea (Tiger SFSE) 197 (87, 110)
plusz 75 kg: Gyűrűs Barbara (Haladás VSE) 170 (77, 93)

Fotó: archív - magyarhírlap.hu

.