Tudja mit kell tenni, ha beszakad alattunk a jég?

2017.01.29. 17:55

Legfontosabb a lélekjelenlét, de mobiltelefon is kéznél legyen!

Egy tűzoltó jégről mentési gyakorlat közben, jobbról Mátis Csaba, a Győri Speciális Mentők vezetője a győri újvárosi tavon 2017. január 11-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Mobiltelefon és lélekjelenlét, erre mindenképp szükség lesz. Hajdú Márton, a katasztrófavédelem szóvivője mondta el a jégen tartózkodás szabályait.

Nyílt víznél nagyon fontos, hogy csak kijelölt területen szabad korcsolyázni, de még ekkor is érdemes a lábunk elé nézni. Viszont sokan nem tartják be a szabályokat, jégre mennek és megtörténik a baj.

Idén már több, mint 20 esetben kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk.

Mit tegyünk akkor, ha mégis beszakad a jég?

 

A legfontosabb, hogy csak és kizárólag olyan helyen lehet a jégen tartózkodni, ahol kijelölt korcsolyázóhely van, ahol biztosan meg van mérve a jég vastagsága. Hiszen valaki akkor már ott volt azon a jégtáblán, megmérte, hogy több mint 10 cm vastag és biztonsággal elbírja több embernek a súlyát. Máshol azonban életveszélyes a jégre lépni!

 

Ha valaki rámegy a jégpáncélra,

  • akkor lehetőleg ne egyedül tegye
  • mindig legyen valakinél egy feltöltött mobiltelefon, hogy azonnal tudjanak segítséget hívni
  • ha valaki alatt pedig beszakad a jég, a legfontosabb, hogy minél hamarabb kihúzzák a vízből.

A víz 1-2 fokos az ilyen tartós hidegben, ami rendkívül gyorsan lehűti azt, aki teljes ruházattal beleesik. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy ne közvetlenül a jég beszakadása mentén állva próbáljuk meg kihúzni a bajba jutottat, hiszen mi is beszakadhatunk, próbáljunk inkább távolabbról, négykézláb vagy hason csúszva a közelébe jutni, és egy létrával, szánkóval, kötéllel, a part mentén talált bottal kihúzni őt  a jég felszínére, majd onnan hason fekve egészen a partra.

Fontos, hogy olyan ember induljon el a bajbajutott felé, aki kellő nyugalommal képes kezelni a szituációt. Egy ilyen személy jelenléte is már nyugtató hatással lehet arra, aki beszakadt a jeges vízbe.

Ha viszont az elvékonyodott jégre, mely már szintén be van repedezve nem biztonságos a rájutásunk, a vízben lévő is bátran próbálkozhat a nála lévő tárggyal belekapaszkodni a jég szélébe, megpróbálhat kikúszni egy fajta mellúszó mozgással a jég felszínén.

Kiérve a partra azonnal meg kell szabadulni a vizes ruháktól

Tiszai Zoltán, a mentésirányítási központ vezetője a kevésbé súlyos esetekben a vizes ruhák azonnali levételét, a megszárítkozást és a száraz öltözékbe bújást javasolta, azonban ha az általunk kihúzott személy esetleg nincs eszméleténél, akkor már biztosítani kell a légutakat, stabil oldalfekvésbe kell helyezni, ha pedig nincs légzése, akkor azonnal el kell kezdeni a beteg újraélesztését.

“A 104-et felhívva a mentők kiérkezéséig egy laikus is el tud kezdeni egy komplett újraélesztést”  - hívta fel a figyelmet a legfontosabb teendőkre Tiszai Zoltán.

Baj esetén hívjuk a 112-es számot!

A katasztrófavédelem szóvivője szerint a legegyszerűbb a 112-es segélyhívó számot hívni. Be kell mondani a pontos helyszínt, illetve azt hogy mi történt, ezt a hívást pedig a megfelelő szervezet felé továbbítják annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb kiérjen a szakszerű segítség.

 

 

 

 

.