Botka László bocsánatot kért és garanciát ígért

2017.04.07. 07:59

Megbízható, az emberek döntő többségének érdekeit szem előtt tartó programot ígért veszprémi utcafórumán az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön.

Botka László a belvárosban tartott fórumon azt hangoztatta, hogy a Fidesz fél, a kormány pedig nem erős, hanem erőszakos.

Attól félnek, az emberek átlátnak a szitán, hiszen mindenki tapasztalhatja, hogy a kormány kirabolja az országot és cserbenhagyja a magyar lakosság döntő többségét - jelentette ki. Ezért kell őket elzavarni, ezért hirdettek új baloldali programot - tette hozzá.

Botka László azt mondta: bocsánatot kér azoktól a választóktól, akiknek 2010 előtt elveszítették a bizalmát. Garanciát adnak nekik, hogy most már valódi, igazi, megbízható szocialista programot valósítanak meg - jelentette ki. Azt ígérte, hogy soha többé nem fogják elárulni választóikat, a változást sürgető demokratákat pedig összefogásra szólította fel.

Ma Magyarországon elkeserítő a kép, az emberek felének semmilyen vagyona nincs a lakásán kívül, negyvenöt százalékának a lakásom kívül van egy autója és néhány hónapra elég megtakarítása, és csak öt százaléknak van 30 millió forintnál nagyobb vagyona - fejtette ki.

A Fidesz kormány minden döntésével a leggazdagabbakat segíti, és elképesztő terhekkel sújtja az átlagos vagy átlag alatti jövedelemmel rendelkezőket. A minimálbéresektől pedig jövedelmük harmadát elveszi a kormány az igazságtalan, a gazdagokat támogató egykulcsos adórendszer révén - sorolta.

Illusztráció. Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje (b) és Molnár Gyula, a párt elnöke a Kispesti Centrum Áruház parkolójában tartott sajtótájékoztatójukon 2017. március 16-án. Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Botka László arról is beszélt, hogy a kormány nem emelte a családi pótlékot, a családi adókedvezményt pedig a családok százezrei nem vehetik igénybe, mert nem keresnek eleget hozzá.

Egyre többen szorulnak ki az egészségügyi ellátásból, mert a gazdagok a magánklinikákra járnak, a többségnek pedig maradnak a "lerohasztott rendelők és kórházak". Egyre több család dönt úgy, hogy magániskolába járatja a gyermekét, mert "lerohasztották a közoktatást" - fogalmazott.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt hangoztatta, hogy országjáró körútján sorozatosan azt tapasztalja, hogy az emberek jelentős része változást akar, "a bizonytalanság abban van, hogy lehet-e demokratikus módon változást elérni, és hogy ki lehet alkalmas arra, hogy a változást véghezvigye" - fogalmazott.

A szocialisták jelöltje, Botka László alkalmas arra, hogy ezt a hatalmat leváltsa - húzta alá.

Molnár Gyula kijelentette: az ország nagyon rossz felé megy, "lehetetlen egy olyan országban élni, ahol állandóan ellenséget keresünk".

Többletterhet kell vállalniuk a jómódúaknak, így lehet elérni azt, hogy az emberek jobban és nyugodtabban éljenek - hangsúlyozta.

A kormánypárti képviselőket Molnár Gyula felszólította, nézzék meg, mit csináltak ebből az országból. Menjenek ki az emberek közé, ne konzultációs kérdőíveket küldjenek ki sok milliárd forintért, hanem hallgassák meg, hogy az emberek mit mondanak róluk - fogalmazott.

Tízből hét ember ma változást akar, mi ezt a hetet fogjuk képviselni - hangsúlyozta. A szocialistáknak van ajánlatuk, Botka László, aki Magyarország egyik legnagyobb városában, Szegeden már bizonyított - jelentette ki.

Szabó Bálint a Szeviép Szerkezet és Vízépítő Zrt. károsultjainak képviseletében füttyel többször megzavarta a rendezvényt. Egy pénzzel megrakott kartondobozzal azt akarta kifejezni, hogy a szerinte Botka László érdekkörébe tartozó Szeviép 10,5 milliárd forinttal megkárosított 433 kisvállalkozót.

.