Csokoládéfesztivált rendeznek Szolnokon

MTI

2019.10.29. 17:15

11 kiállító mutat be édességeket.

Tizenöt standon tizenegy kiállító mutat be csokoládékat, bonbonokat, cup cake-eket és egyéb édességeket november 9-én és 10-én a Szolnoki Csokoládéfesztivál és Nemzetközi Találkozón az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban - közölte a szervező kulturális központ ügyvezető igazgatója kedden az esemény  sajtótájékoztatóján.

Molnár Lajos Milán elmondta: a tavaly csaknem ötezer ember által látogatott fesztiválon a nemzetközi rendezvényeken díjakat nyert édességeket ismerhetik és vásárolhatják meg az érdeklődők, emellett családi programokkal is készülnek. Hozzátette: virtuális játékok, bábelőadás, gyermekkoncert, könyvbemutató, cukrász workshop színesíti a fesztivált.     

Kiemelte, hogy a 2010-ben indult fesztiválon világversenyeken is bizonyított, díjnyertes kézműves csokoládékészítők állítanak ki. Hozzátette: a RepTár Szolnoki Repülőmúzeummal való együttműködésüknek köszönhetően a múzeumba, vagy a csokoládéfesztiválra jegyet váltók kedvezményre jogosultak a másik helyszínen.

Pálinkás Csaba, a csokoládéfesztivál főszervezője elmondta: több programmal is készülnek a gyerekeknek, például Real Games virtuális és számítógépes játéksarokkal, kézműves foglalkozással, a "Csupa csoda gyerekvilágban" több játékot is ki lehet majd próbálni, a gyerekek süteményt készíthetnek, részt vehetnek a Hortobágyi Nemzeti Park környezeti foglalkoztatóján. Joós Tamás gyermekkoncertje és a Tiszavirág Bábcsoport előadása is színesíti a programot.     

A rendezvényen tortakészítő worksop, bonbonkészítő bemutató is szerepel a programok között, a Marcipán Cukrászda mesterei pedig kóstolóval egybekötött beszámolót tartanak.     

Ezen kívül meg lehet majd tekinteni a retro játék- és mesekiállítást, a csokoládétörténeti kiállítást, a szolnoki ischler történetét bemutató tárlatot, valamint Katona József Dekor-álom című kiállítását.     

A rendezvényen minőségi kávébemutatóval, kóstolóval, workshoppal is várják a látogatókat.     

Az idei rendezvényen is lesz jótékonysági játékgyűjtés a Magyar Vöröskereszttel közösen, valamint a fesztivál első, szombati napján vért adók ingyenesen látogathatják a rendezvényt.

.