Hirdetés

Pénteken itt lesznek útlezárások, forgalomkorlátozások Budapesten

2019.11.15

A szurkolók semmiképp se autóval közelítsék meg a Puskás stadiont! A forgalomkorlátozások miatt egyes buszok útvonala megváltozhat.

Hirdetés

Forgalomkorlátozásra kell számítani ma Budapesten, a Puskás Aréna környékén. A stadion megnyitójára, a Magyarország-Uruguay mérkőzésre mintegy hetvenezer szurkolót várnak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a metró és az 1-es villamos igénybevételét javasolja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 15 órától 23 óráig lezárják a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között, továbbá az Ifjúság útját. Lezárásra kell számítani az Istvánmezei út, a Cházár András utca és a Verseny utca egy-egy szakaszán is.

A Thököly út, a Hungária körút és a Kerepesi út által határolt területre csak az ott lakók hajthatnak be. Emellett ma 7 órától 23 óráig tilos megállni a környéken.
A BKK a közleményében azt írta: a stadion bejáratai a Dózsa György út és a Stefánia út felől érhetők el.

A környéken korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért arra kérik a szurkolókat, hogy semmiképp se autóval közelítsék meg a stadiont, hanem a közösségi közlekedést vegyék igénybe, a társaság sűrűbben indítja majd járatait.

A megszokottnál lényegesen gyakrabban jár majd a 2-es és 4-es metró, az 1-es villamos, sűrűbben indul a 7E autóbusz, a 178-as buszjárat útvonalát Pesten a Bosnyák térig meghosszabbítják, emellett ideiglenesen minden Thököly úton közlekedő busz megáll a Reiner Frigyes parknál és a Stefánia útnál is.

A forgalomkorlátozások miatt egyes járatok - 30-as, 95-ös és 130-as autóbusz, 75-ös és 77-es trolibusz - útvonala megváltozhat előreláthatóan 15 órától az utolsó járatok indulásáig.