Hirdetés

Két holland üdülőhajó kiköthet, de az utasok egy része nem szállhat partra Floridánál

Koronavírus

MTI

2020.04.02. 17:37

Koronavírus - A Floridánál veszteglő két holland üdülőhajó kiköthet, de az utasok egy része nem szállhat partra.

Hirdetés

A koronavírus-világjárvány miatt Florida partjainál veszteglő két holland üdülőhajó kiköthet, de az utasok egy része nem szállhat partra - jelentette csütörtökön több amerikai televízió is, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

A Zaandam és a Rotterdam nevű üdülőhajókon lévő utasok sorsáról szóló információk azonban ellentmondásosak. Az NBC televízió azt jelentette, hogy csak a Covid-19-ben szenvedő utasok nem szállhatnak partra, míg a Fox televízió úgy tudja, hogy egyelőre egyetlen utas sem szállhat partra.

A két üdülóhajó egyikén halottak és az új típusú koronavírussal fertőzött betegek vannak. Több mint 230 ember a koronavírus-fertőzés enyhébb jeleit mutatja, nyolc utason ki is mutatták a vírus okozta betegséget, és az elmúlt napokban négyen haltak meg.

Ron DeSantis floridai kormányzó korábban ellenezte, hogy a két hajó horgonyt vessen Fort Lauderdale kikötőjében. Arra hivatkozott, hogy a floridai egészségügyi rendszer a járvány miatt túlterhelt. Az amerikai parti őrség pedig március 29-én új rendelkezést adott ki, amelynek értelmében valamennyi hajónak, amelyen felütötte fejét a fertőzés, az amerikai parti vizeken kívül kell várakoznia, és onnan kell lebonyolítania a fertőzöttek és a betegek elszállítását a származási országaikba.

Donald Trump amerikai elnök a szerdai sajtókonferenciáján bejelentette, hogy Kanada és az Egyesült Királyság hazaszállítja hajón rekedt állampolgárait. A többi utas sorsáról az amerikai elnök azt mondta: "segítenünk kell ezeknek az embereknek, nagy bajban vannak, és ilyenkor nem számít, hogy ki honnan jött". Szerda este elképzelhetőnek nevezte, hogy amerikai orvoscsoportot küldenek fel a hajókra.

Trump az elmúlt napokban többször is sürgette a hajók dokkolásának és az utasok partra szállásának engedélyezését. Szerda este úgy fogalmazott: "segítenünk kell ezeknek az embereknek, nagy bajban vannak, és ilyenkor nem számít, hogy ki honnan jött".

 A hajó 1800 utassal és a személyzettel a fedélzetén március elején indult útnak Argentínából, majd megkerülve a Horn-fokot, Chile felé hajózott. Panamaváros a hét végén csak némi habozás után adta meg az engedélyt, hogy átzsilipeljen a Panama-csatornán, de azzal a feltétellel, hogy sehol nem áll meg. A Zaandam hétfőn már a Karib-tengeren járt, és este ért Fort Lauderdale közelébe.

A múlt héten a hajótársaság mentőhajót küldött, és a Rotterdam nevű hajóra 400 utast menekítettek át. Az ott elvégzett vírustesztek mindenkinél negatív eredményt mutattak.