Európai filmdíjak - Három kategória győztesének adtak át elismerést

MTI

2020.12.11. 21:37

Három kategóriában osztottak ki elismeréseket.

A Sötétben minden macska szürke című svájci dokumentumfilm kapta a legjobb európai rövidfilm díját, az Európai Egyetemi Filmdíjat (EUFA) Saudi runaway című svájci alkotás érdemelte ki, míg az Eurimages koprodukciós díjat idén Luís Urbano portugál filmproducer vehette át  - közölte az Európai Filmakadémia pénteken az MTI-vel.

Mike Goodridge brit producer, fesztiváligazgató és az Európai Filmakadémia elnökségi tagja vezette csütörtök este az EFA nyolckor sorozat legújabb részét, amelyben három kategória győztesének adtak át elismerést - olvasható a filmakadémia közleményében.

Luís Urbano, az Eurimages koprodukciós díj győztese 2005 óta egyebek mellett olyan ismert rendezők filmjeinek elkészítésében vett részt, mint Miguel Gomes, Joao Nicolau, Sandro Aguilar, Salomé Lamas és Manoel de Oliveira. A díj a koprodukciók nemzetközi kapcsolatokban játszott szerepét ismeri el.

A legjobb európai rövidfilm kategória idei győztese Lasse Linder rendező-író Sötétben minden macska szürke című 19 perces alkotása lett. Az idei nyertesről az Európai Filmakadémia 3800 főt meghaladó tagsága döntött, a film Szarajevói Filmfesztivál javaslatára került a jelöltek közé.

Az Európai Egyetemi Filmdíj (EUFA) idei győztese, Saudi runaway című film írója és rendezője Susanne Regina Meures. A 2016-ban, a Filmfest Hamburg közreműködésével bevezetett elismerésről Európa egyetemistái döntenek. Ebben az évben az egyetemek egy-egy képviselője háromnapos online vitafórumon vett részt, ahol döntöttek a végső győztesről.

December 10-én, pénteken a komédia és animáció kategória győzteseit hirdetik ki.

Idén új elnököt is választott az Európai Filmakadémia: a szervezet 3800 főt meghaladó tagsága szavazatai alapján Agnieszka Holland lengyel rendező lett a szervezet új elnöke. Agnieszka Holland 2014 és 2019 között az akadémia igazgatótanácsát vezette, az elnöki pozíciót Wim Wenders német rendezőtől veszi át, aki 1996 óta töltötte be az elnöki tisztségét.

Az akadémia tagsága hat új igazgatótanácsi tagot is megszavazott: Bettina Brokemper és Nina Hoss (Ausztria/Németország/Svájc), Marta Donzelli (Olaszország), Enyedi Ildikó (Közép- és Kelet-Európa), Leontine Petit (Belgium/Hollandia/Luxemburg) és Antonio Saura (Spanyolország/Portugália) került az igazgatótanácsba.

A közlemény emlékeztetett arra, májusban már bejelentették, hogy Matthijs Wouter Knol, a Berlinale Filmvásár egykori igazgatója veszi át a stafétabotot Marion Döringtől, az akadémia igazgatójától.

.