Bill Clinton volt amerikai elnök augusztus 19-én ünnepli születésnapját

MTI

2021.08.18. 11:49

Az Amerikai Egyesült Államok 42. elnöke volt.

Augusztus 19-én ünnepli 75. születésnapját Bill Clinton demokrata politikus, az Amerikai Egyesült Államok 42. elnöke. 

William Jefferson Blythe néven született 1946. augusztus 19-én az Arkansas állambeli Hope városában. Utazó ügynök édesapja Bill világra jötte előtt három hónappal meghalt autóbalesetben. Négyéves koráig anyai nagyszülei nevelték, ápolónő édesanyja csak 1950-ben vette magához, amikor újra férjhez ment Roger Clinton autókereskedőhöz. Bill hivatalosan tizennégy éves korában vette fel nevelőapja családnevét.

Kitűnő tanuló és jó szaxofonos volt, de tudta, hogy soha nem fog komoly zenészkarriert befutni, ezért - jó érvelőképességére alapozva - elhatározta, hogy jogász lesz. Két meghatározó élmény hatására döntött a közszereplés mellett: Martin Luther King 1963-ban elmondott beszéde és találkozása John F. Kennedyvel.

Beiratkozott a washingtoni Georgetown Egyetem nemzetközi tanulmányok szakára, közben pedig a neves szenátor, J. William Fulbright mellett dolgozott. Egy ösztöndíjnak köszönhetően két évet tanult Oxfordban, és a vietnami háború ellen tiltakozó rendezvényeken is részt vett. Miután hazatért, 1973-ban a Yale Egyetemen szerzett jogi doktorátust, és megismerkedett a tehetséges joghallgató Hillary Rodhammel, akivel 1975-ben össze is házasodtak, és aki ezt követően aktív szerepet vállalt politikai karrierjében is. Chelsea lányuk 1980-ban született.

Clinton 1974-ben elindult a képviselő-választáson, de ekkor még vereséget szenvedett republikánus versenytársától. Két évvel később Arkansas állam legfőbb ügyészévé választották, 1978-ban pedig megnyerte a kormányzóválasztást. Mivel népszerűtlen döntéseket is hoznia kellett, nem választották újra. 1983-ban azonban visszaszerezte irodáját, amelyet csak egy oválisabb alakú iroda kedvéért hagyott ott tíz évvel később.

Már 1988-ban kacérkodott a gondolattal, hogy elinduljon az elnökválasztáson, de a Demokrata Párt konvenciója nem fogadta lelkesen megjelenését az országos politikában. Négy évvel később saját hibáiból okulva, felkészültebben, de ugyanolyan esélytelenül vágott neki a választási küzdelemnek. Végül mégis megnyerte az előválasztásokat, így ő szállhatott harcba a republikánus George H. W. Bush-sal. Váratlan húzásként korábbi vetélytársát, a szintén déli Al Gore szenátort választotta alelnökjelöltjéül. A választást végül a demokrata kettős nyerte, így Bill Clinton 1993 januárjában az Egyesült Államok 42. elnökeként foglalhatta el hivatalát.

Az első "rock and roll elnök", írták róla többen, és nemcsak azért, mert szívesen vette elő a szaxofonját, hanem azért is, mert választási kampányainak emblematikus dala egy híres Fleetwood Mac-szám volt: "Don't Stop Thinking About Tomorrow!"

Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.
.