Itt a csillagászati tavasz kezdete

Tavasz

alonmedia.hu

2022.03.16. 04:37

A héten telihold is volt, vasárnap pedig a tavaszi napéjegyenlőség.

Idén, rendhagyó módon, nem március 21-én lesz a tavaszi napéjegyenlőség.

2022-ben március 20-ára, vasárnapra esik a tavaszi napéjegyenlőség, amely egyben nálunk a csillagászati tavasz kezdete is. 

Mindezt megelőzően pénteken telihold is lesz. 

Napéjegyenlőségnek azt a napot nevezik, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. Ekkor a Nap 90°-on delel az Egyenlítőn, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindkét féltekén ugyanannyi ideig tart. Az északi féltekén a tavaszi napéjegyenlőség, a déli féltekén pedig az őszi napéjegyenlőség. A két féltekén a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben.

Nálunk régen a márciust tavaszelőnek vagy Böjtmás havának nevezték. Azt tartották, hogy ebben az időszakban érdemes édes ételeket, fűszeres leveseket, valamint mustárt és ecetes tormát enni, és fürdőt venni.

Néhány népi jóslat erre az időszakra:

Ha márciusban mennydörög, akkor az évben szeles idő lesz.
Aki az első márciusi hóban megmosdik, örökre szép marad.
A március hónapban született gyerekek pedig serény, dolgos, istenfélő emberek lesznek, aki szeretik az igazságot, a jó erkölcsöt, kedvesek és bölcsek.

Mire figyeljünk teliholdkor?

Telihold és újhold időpontok 2022-ben. Itt van a teljes lista

.