Megfosztotta unokáit királyi címüktől a dán királynő

MTI

2022.10.04. 22:57

Négy unokáját érinti.

II. Margit dán királynő nem mérte fel megfelelően családja reakcióját a döntésre, amit sajnál, de nem vonja vissza azt, hogy megfosztotta négy unokáját királyi címeiktől - derül ki a koppenhágai királyi udvar közleményéből.

A királyi ház tájékoztatása szerint az uralkodó célja az volt, hogy az udvar "haladjon a korral", hosszú ideje készült a döntésre, amely szerinte "jövőbiztossá" teszi a dinasztiát.

"A hercegi és hercegnői címek, amelyeket eddig viseltek, a jövőben megszűnnek" - közölte a múlt héten az udvar.

Joakim herceg, II. Margit kisebbik fia, akinek a gyermekeit közvetlenül érinti a döntés, azt mondta, dühítik a történtek. "Sosem mókás, ha az ember gyermekeivel így elbánnak. Olyan helyzetbe kerültek, amelyet nem is értenek" - mondta Joakim az Ekstra Bladet című lapnak. Felesége, Mária úgy nyilatkozott, hogy a legkisebb gyereküket zaklatták is az iskolában a bejelentés miatt. A hercegi pár szerint a királynő azóta nem is beszélt velük.

A döntés értelmében Joakim négy gyereke, Miklós, Félix, Henrik és Athéna 2023 elejétől nem herceg és hercegnő lesz, hanem gróf és grófnő. A 23 éves Miklós szerint a családját megdöbbentette a lépés.

A királyi udvar szerint a módosítás "természetes kiterjesztése" II. Margit aziránti vágyának, hogy "karcsúsítsa" a monarchiát. "Őfelsége célja, hogy megteremtse annak kereteit, hogy négy unokája nagyobb mértékben alakíthassa a saját életét" - indokolta a címek megváltoztatását a királyi ház.

A döntés a trónörökös, Frigyes herceg négy gyerekét nem érinti, csak Joakim herceg gyerekei veszítik el hercegi rangjukat. Frigyes felesége kiállt a királynő döntése mellett, és azt mondta, hogy "lehet, hogy a változás fájdalmas és nehéz, de ez nem jelenti azt, hogy nem ez a helyes döntés". A Glücksburg-házba tartozó II. Margit 82 éves és 1972 óta uralkodik Dániában.

.