Január 6. vízkereszt, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tart. A 40 napos böjt pedig hamvazószerdától húsvétig. A húsvét időpontja minden évben más időpontra esik, így az összes esemény, úgy, mint a farsang, hamvazószerda, a 40 napos böjti időszak, majd a húsvétot követő pünkösd is minden évben más-más dátumra esik.
A fánknak mágikus erőt tulajdonítottak. Ugyancsak elterjedt volt ebben az időszakban a rétes is. A farsang idején általában a sok étel fogyasztásától a következő év bőségét remélték.
Álarcosbál, táncmulatság farsangkor
Farsangkor régebben is táncmulatságot rendeztek, melynek leggyakrabban a kocsma volt a színtere. A legények sorra járták a lányos házakat, hívogatták a lányokat, a muzsikusok megfizetésére adományokat gyűjtöttek. Farsangkor nemcsak a legények és a lányok rendeztek táncmulatságokat, hanem a házasemberek. A házasemberek batyus bálja nevében jelzi, hogy a tánc mellett fontos szerepe van ilyenkor az evésnek és az ivásnak is.
A farsangi báloknak elsősorban a párválasztásban volt nagy szerepük.
A farsang csúcspontja a "farsang farka", mely farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap. Sok városban ekkor karnevált rendeznek, mint például a riói karnevált, velencei karnevált. Magyarországon ekkor rendezik meg a mohácsi busójárást.
Farsang idején a mohácsi busók fűzfából faragott, rikító színűre festett, félelmetes álarcaikban, kereplőket forgatva, kolompokat rázva hagyományosan vidám forgataggá varázsolják a várost.
A télbúcsúztató, tavaszköszöntő Mohácsi busójárást 2024. február 8–13. között rendezik meg.
A tavaszi nap-éj egyenlőség 2024-ben március 20-án, szerdán lesz.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, melynek során Jézus Krisztusnak, Isten fiának a haláláról és feltámadásáról emlékezünk meg. A dátumát tekintve mozgó ünnep, minden évben a tavaszi nap-éj-egyenlőséget (március 20.) követő holdtölte (2024. március 25.) utáni első vasárnapra, 2024-ben március 31-re esik. Húsvétvasárnap mindig március 22-e és április 25-e közötti időszakra kerül.
Az időpontját, még 325-ben, a niceai zsinaton deklaráltak. Az ünnepkör a hamvazószerdával indul, ami hagyományosan szigorú böjti nap.
Innentől indul a 40 napos nagyböjt időszaka is. Ezt követően nagypénteken (március 29.) Jézus halálára böjttel és csenddel, húsvét vasárnapján (március 31.) pedig Jézus feltámadásáról vigadozva emlékeznek meg a keresztények.
A húsvét utáni hetedik vasárnap pünkösdvasárnap.
2024. május 19. pünkösdvasárnap
2024. május 20. pünkösdhétfő
ALON.hu összeállítás. Felhasználása engedélyhez kötött!