December 24-éhez, Ádám és Éva napjához számos étkezési szokás, időjárási megfigyelés és babona kapcsolódik.
A karácsony nemcsak vallási és családi ünnep, hanem a magyar néphagyományok egyik leggazdagabb időszaka is. December 24-éhez, Ádám és Éva napjához számos étkezési szokás, időjárási megfigyelés és babona kapcsolódik, amelyek célja egyértelmű volt: szerencsét, bőséget és jólétet biztosítani a következő esztendőre. Ha hiszünk a hagyományok erejében, érdemes megismerni, mit tartottak fontosnak elődeink szenteste napján.
A magyar néphit szerint szenteste különleges átmeneti időszak: lezárja az óévet, és előkészíti az új kezdetet. Éppen ezért ezen a napon minden tettnek, ételnek és szokásnak kiemelt jelentőséget tulajdonítottak.
A hagyomány szerint december 24-én olyan ételeknek kellett az asztalra kerülniük, amelyek a bőséget és a pénzt jelképezik. A bab, a lencse, a káposzta, a hal, a kalács és a gyümölcs mind a gyarapodást szimbolizálták. Úgy tartották, hogy aki ezekből fogyaszt, annak a következő évben nem lesz hiánya sem anyagiakban, sem egészségben.
A mákos ételeknek is különleges szerepük volt. A néphit szerint szentestén éjszakára illik meghagyni egy keveset a mákos bejgliből vagy a mákos gubából az asztalon. Ez a gesztus a hazalátogató lelkeknek és angyaloknak szólt, akik így jóindulattal fordulnak a ház lakói felé.
A hal szenteste hagyományosan központi szerepet kapott. Ennek egyik oka az volt, hogy az advent böjti időszaknak számított, amikor a húsételek fogyasztását kerülték, a hal viszont megengedett volt. Emellett a hal viszonylag olcsó alapanyagnak számított, így a szegényebb családok számára is elérhető maradt.
A halhoz számos szerencsehozó jelentés kapcsolódott. A halpikkelyt a gazdagság jelképének tartották, ezért gyakran pénztárcába tették. Úgy vélték, aki halat eszik szenteste, az a következő évben előrehalad a munkájában és az életében, ahogyan a hal is mindig előre úszik a vízben.
A régi megfigyelések szerint a szentesti időjárás a következő év termésére utalt. Ha december 24-én szép, derűs volt az idő, bőséges aratásra és jó esztendőre számítottak a gazdák.
A néphagyomány számos tiltást is ismer erre a napra. Nem volt szabad kivinni a szemetet a házból, mert úgy hitték, a szerencse is távozik vele együtt. A nők ezért még szenteste előtt alaposan kitakarították az otthont, mivel egy régi hiedelem szerint az ördög ott telepszik meg, ahol kosz marad.
A karácsonyfát is kizárólag december 24-én vitték be a házba. A korábbi fenyőállítást kapzsiságnak tekintették, amely felhívhatja a gonosz szellemek figyelmét. A szentesti faállítás így nemcsak díszítés, hanem védelmező rítus is volt.
Bár ma már kevesen követik szigorúan ezeket a babonákat, sok családban tovább élnek a szentesti szokások. Ezek a hagyományok nemcsak a szerencséről szólnak, hanem arról is, hogy az ünnepnek megadjuk a kellő tiszteletet, és tudatosan készüljünk az új évre.