Valami hasonlót csinálnak, mint a győriek. A pénteken zajlott egyeztetésen részt vett Molnár Miklós alpolgármester is.
Nem volt könnyű szülés, mondhatni császármetszés is kellett hozzá, de úgy tűnik, a belvárosi kereskedők eldöntötték, hogy valami hasonlót csinálnak, mint a győriek. Akik viszont Bécsből vették az ihletet. A pénteken zajlott egyeztetésen részt vett Molnár Miklós alpolgármester is.
Egy friss élmény
A közelmúltban sikerült néhány napot az osztrák fővárosban töltenem. Fel-alá sétálva a klasszikus kereskedelmi utcákban nagyon nem úgy tűnt, mintha leáldozott volna a belvárosi kereskedelemnek. Napközben és este tömegek hömpölyögtek mind a puccos Kartner Strassén, mind a legendás Mariahilferstrassén.
Bezárt boltok helyett a legnagyobb világmárkák csillogó üzletei dominálnak, de láthatóan szép forgalmat bonyolítanak le a kisebb helyi üzletek és a török kebabosok is.
Az is furcsa volt, hogy kínai bolt gyakorlatilag nincs, vagy legalábbis nagyon kevés.
A győri példa
A fenti élmény akkor jutott eszembe, amikor péntek délután a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozói fórumán a győri Csizmazia Ferenc kuratóriumi elnök arról beszélt, hogy városukban a bécsi példa lebegett a szemük előtt, amikor négy évvel ezelőtt megalakították a Győri Bevásárló Utcák Alapítványt.
Az alapítványt nem titkolva azzal a céllal hozták létre, hogy összefogja a hagyományos belvárosi kereskedelem és szolgáltatások képviselőit, és egyesült erővel vegyék fel a kesztyűt a városszéli bevásárlóközpontok ellen.
Az alapítvány - amely többek között a Győr megyei kereskedelmi és iparkamara védőernyőjét és támogatását élvezte - kezdetben egy maroknyi vállalkozó akciója volt, de időközben megizmosodott, a tavalyi év végi adventi összehangolt nyitva tartáshoz már vagy másfélszáz vállalkozás csatlakozott.
Az érdekképviselet intézményesítése mellett konkrét ügyeket is felvállalt az alapítvány. Sikeresen lobbizott a belvárosi parkolás könnyítése mellett, összehangolta a nyitva tartási időt, közös marketinget hozott tető alá, rendezvényeket szervezett.
Csizmazia Ferenc kérdésre válaszolva elismerte, hogy mindez nem ment zökkenőmentesen, és szükség van a kamara támogatására. Ugyanakkor a kereskedőknek nincs más lehetőségük, mint az együttműködés. Ehhez ésszerű kompromisszumok kellenek mindenki részéről, a vállalkozóknak fel kell adniuk valamit a saját érdekükből, de cserébe sokkal több jön vissza.
Szakmai és politikai támogatás
A győri példa azért hangzott el a pénteki esemény nyitóakkordjaként, hogy valamiféle példát szolgáltasson a szombathelyieknek is irány tekintetében.
Szombathelyen ugyanis hasonló problémát tapasztalhatók, mint Győrben, vagy a világ számos pontján: az üzletek bezárnak, a belváros kiürül, elnéptelenedik.
Bevallottan ennek a folyamatnak a megállítását, megfordítását szeretné a szakma és a városvezetés.
A Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamarát Kiss Sándor főtitkár és Cseri József, a kamara kereskedelmi tagozatának elnöke képviselte. Ők is azt szeretnék, ha érdemben javulna belvárosi kereskedelem helyzete és forgalma, mi több, megfordítani a trendet, hogy a magyarok járnak ki Ausztriába vásárolni.
A kamara felajánlotta, hogyha a belvárosi vállalkozók végre a tettek mezejére lépnek, és alakítanak valamiféle szervezetet, akkor ők ezt a 200 ezer forint mellett jogi és szervezési segítséggel is támogatják.
A városháza is jelentős erővel vonult ki a megbeszélésre, több magas beosztású hivatalnok mellett itt volt Molnár Miklós alpolgármester is, aki szintén arra biztatta a vállalkozókat, hogy mozduljanak el a holtpontról. Azt elismerte, hogy van a dologban kockázat, ugyanakkor - hangsúlyozta – minden vállalkozás kockázat. Arra is emlékeztette a szombathelyi kereskedőket, hogy április végén lejár a szombati ingyenes parkolás jogi érvényessége, így már csak emiatt is érdemes lenne összekapni magukat.
Molnár azért állt a kezdeményezés mellé, mert úgy véli, az ideérkezők jellemzően a belváros alapján ítélik meg Szombathelyt, így nem mindegy, milyen az képet fest, milyen élet zajlik benne.
Csizmazia Ferenc szerint Szombathelyen jelenleg olyan konstelláció alakult ki, amelyet a belvárosi vállalkozásoknak nem szabadna kihagyniuk.
Összekapták magukat
A fórumnak egy jó darabig kissé olyan volt hangulata, mint amikor egy éhes ember elé végre ételt tesznek, de a megkínált nem veszi észre a lehetőséget, és ahelyett, hogy megköszönné és gyorsan és jóízűen elfogyasztaná, csak nézi tányér tartalmát.
Mondjuk lehet, korábban sok rossz tapasztalata volt.
A kereskedők egyébként is nagyon gyér számban, ha jól számoltunk, heten vettek részt az eseményen, és voltak közöttünk olyanok, akik – bár évek óta motorjai a belvárosi összefogás megteremtésének – még mindig tele voltak kérdőjelekkel.
Az ő bajuk főleg az volt, hogy ha néhányan most vállukra veszik az ügyet, jelentős energiát áldoznak rá, akkor sokan mások is jól járnak, olyanok, akik semmit nem csinálnak. „Borzasztó érdektelenség”-ről számoltak be a több száz belvárosi vállalkozás részéről.
Ez egy ilyen műfaj, de ha így gondolkodnak, akkor nem lehet elindulni, felül kell ezen emelkedni azon, hogy a szomszédot figyeljük; olyan vonzó konstrukciót kell kitalálni, amihez szívesen csatlakoznak a kívülállók - volt a kétségekre a válasz mind Csizmazia Ferenc, mind a szombathelyi kamara részéről.
A kereskedők egy másik csoportja viszont láthatóan elszánta magát a cselekvésre. „Addig vagyunk életben, amíg egy tényleg erős plázát nem kapunk” – mondta egyikük, így sürgetve azt, hogy most már – a sokadik egyeztetés után – történjen valami kézzel fogható. (A győriek összefogásának – ahol még ennél is alacsonyabb szintről indult a dolog - az ottani Árkád nyitása volt az egyik legfontosabb kovásza.)
Végül is a kereskedők a közel kétórás egyeztetés után – ha császármetszéssel is – de megszülték a döntést: alapítványt hoznak létre, mely a belvárosi kereskedelem fellendítését célozza meg. A kamara pénzzel és több minden mással segíti őket, és – a lehetőségeken belül - az ügy mellé áll az önkormányzat is.
Ha minden simán megy, néhány héten belül aláírják az alapító okiratot, és akkor az egész ügy magasabb sebességre kapcsolhat.