Egy nagy üvöltés, néhány japán szó, és szívremegtető ütemek. A kőszegi Ataru Taiko dobszínház művészeti vezetőjével beszélgettünk a hangszerkészítés, a dobolás, és a távol-keleti kultúrára keresztezéséről.
Alon: Hogyan kerültél a dobok közelébe?
Vörös Emil: Arra gondolsz, mikor 7 évesen anyukám beíratott zongorára és én azt mondtam, hogy nem, én dobolni akarok? Igen. Ez így volt, másnap jött haza és közölte velem beíratott dobra. Így kezdtem el dobolni, hogy nem zongorázni mentem. Tetszett, nyílván 7 évesen nem gondoltam komolyan. A nővérem hegedült. Hegedűtanár ma is, egy koncertjén láttam egy dobost, és az fogott meg. Abba akartam hagyni a dobolást, aztán 13 évesen döntöttem el, hogy zenész szeretnék lenni, addig a szobafestő volt a cél, édesapám után. Zánkán, az úttörőtáborban egy barátommal határoztam el magam. Nekem ez lett a munkám, a hivatásom és a hobbim. Amúgy Kőszegen tanítok a Budaker Gusztáv Alapfokú Művészetoktatási Intézményben.
Hogyan került az Ataru Taiko ütőegyüttes a képbe, ami nem éppen a dobolás sokak által megszokott vonalát képviseli?
Mindig is vonzottak a távol- keleti kultúrák, gyerekként karatézni jártam, már akkor érdekelt mindennek a háttere. Könyveket bújtam, filmeket néztem. Főiskolás koromban újra előjött, de akkor már a lelki és filozófiai hátterét kutattam. Majd elkezdtem tanítani és kialakult egy egész jó csapat itt Kőszegen. Mindenféle népek zenéjét játszottuk: latin-amerikai, afrikai, bármi, amivel találkoztunk azt muzsikáltuk. Elkezdtünk fellépni, legelőször a kőszegi városi rendezvényeken. Egyszer aztán kaptam egy japán dobzenét. Az internet segítségével elindultam ezen az úton, zenéket írtam, hangszereket készítettem. A visszaigazolások azt mutatják, hogy jól csináljuk, most éppen tízen vagyunk és hét év áll mögöttünk.
Te vagy a művészeti vezető, találod ki az előadás menetét? Mennyire demokratikus rendszer a tiétek?
Demokrácia nincsen, kell lennie egy vezetőnek, ez úton-útfélen bebizonyosodik. Ők egy felnövekvő generáció, egykori növendékeimből áll össze az AtaruTaiko. Kiadom például néha a koreográfiát a kezemből, de a számokat én tartom fejben. Egész évben a tavaszi nagykoncertünk, a Sakura részeit játsszuk. Nekem már most vannak olyan ötleteim, amik idén nem kerültek be a repertoárba, majd jövőre lesznek megvalósítva. A nagykoncert után ugyanúgy vannak edzések, mert azt tudni kell, nekünk alapvetően nem próbáink vannak. A dobolás komoly fizikai munkát jelent, fekvőtámaszozással, felülésekkel előtte. Ha valaki már látott minket az tudja, hogy van olyan dob, ami két méter magasan van, és azt kell ütni 40-45 percen keresztül. Megterhelő, főleg az elején volt nehéz, mikor egymás után koncerteztünk napokon át.
Merre jártatok, és mi van tervben?
Németország, Szlovákia, Ausztria, Horvátország a határmenti országokat gyakran látogatjuk. Belföldön szinte mindenhol voltunk már. Mondhatom, hogy országos hírnévre tettünk szert. Tavaly nyáron jó élmény volt egy olasz utcazenei fesztivál, a mentalitással szépen párosult a mi ritmusunk. Este 8-tól éjszakába nyúlóan doboltunk. Hogy mi lesz, még pontosan nem tudom. A mostani hidegek hátráltattak minket, de nem lesz kevesebb koncertünk, mint tavaly. Valószínű ott leszünk az augusztusi Savaria Karneválon, Kőszegen pedig az Ostromnapokon.
Most áprilisban újra Saruka-nagykoncertet szerveztetek. Töretlen a sikeretek?
Legutóbb a Japán Napon annyian voltak, hogy a lépcsőn kellett ülniük. Most nagyobb fába vágtuk a fejszénket, ez sok pénzünkbe került, fontos a reklám, hogy az emberek tudjanak róla. Nehéz megmozdítani őket. Ez egy próba lesz részünkről, mert belépős a rendezvény. Mi nem panaszkodhatunk arra, hogy a kultúrára nincs pénz, nekünk egyre több koncertünk van, most vagyunk 7 évesek. Évről évre igényesebb rendezvényekre jutunk el. Szerencsére töretlen a fejlődésünk, mi haladunk, önerőből általában.
Te készíted a hangszereket is. Hol tanultad ezt?
Úy gondolom, hogy elvileg a hangszerkészítést mindenki meg tudná csinálni, csak neki kellene állnia. Tényleg. Másféle ütős hangszereket is készítek, dallamhangszereket, amik a tanításhoz kellenek. Már csináltam beteg gyerekeknek terápiás dobot, dobfelszereléseket újítok fel. legelső hangszerem egy amadinda volt, ez egy afrikai ütős hangszer. A középiskolás tanárom, Várai László tevékeny ember volt. Mikor én tanultam még nem nagyon lehetett ilyen hangszerekhez hozzájutni, én segítettem neki. Ő szerettette meg velem ezt a kamarazenei vonalat, ugyanilyen a világnézete, hozzáállása neki, mint nekem. Mikor tanítani kezdtem, szembesültem vele, hogy nincsenek olyan hangszerek, amikkel tudnánk dolgozni, ezért álltam neki a hangszerkészítésnek. Aztán jött az Ataru, a mostani hangszerparkunkat nem is tudnánk megvásárolni, olyan drága lenne. Úgyhogy ez muszájból hozott döntés volt. Az interneten néztem utána több ezer éves technikáknak, ezek a hangszerek ugyanazok, mintha japánba vettem volna meg őket. Ugyanaz a bőr rajta, a kötéstechnika. Csak munkában van eltérés, egy 175 centis dobot körbevarrni időben elég sokat vesz igénybe.
Szerinted mennyire népszerű ma a fiatalok körében a dobolás és a japán vonal párosítása?
Én sosem próbáltam meghatározni, vagy befolyásolni a zenei ízlésüket. De aki ezt elkezdi, annak elkerülhetetlen. Volt olyan tanítványom, aki punk, felnyírt hajjal jött be és a végén már jazz zenét hallgatott. Az Ataruban lévő társaimtól sem várom el, hogy buddhizmusról olvassanak, vagy olyanok legyenek, mint én. Mégis lelkesednek érte, pedig ez iszonyat nagy energiát vesz igénybe, sok nélkülözést. Öt lány van a csapatban és öt fiú.
Tanárként te milyen vagy?
20 éve tanítok, nem vagyok teljesítményorientált,. Ha valaki tehetségtelennek tartja magát, akkor is érdemes zenével foglalkoznia. Nem akarok zenészeket gyártani, mégis ha valaki odajön hozzám, hogy zenész szeretne lenni, akkor sem úgy állok hozzá, hogy mindenképpen csak az lehet belőle. De azt jó tudnia, hogy ebből a szakmából nem lehet normálisan megélni. Egy polgári foglalkozás és a zenész státusz között kellene választani, akkor az elsőre szavaznék. Mellette persze lehet zenélni. Így ha tanárként az alapján határoznak meg, hogy mennyi zenész növendéket nevelek ki, akkor nem vagyok jó tanár. Bár azt álmomban nem gondoltam még 2006-ban mikor összeállt egy ilyen csapat, mint az Ataru, hogy idáig eljutunk. Európa szintű produkciónk van. Ha ezt az oldalt nézzünk, akkor igen, lehet, hogy van némi érzékem a tanításhoz.
Kinek ajánlanád, ha valaki el szeretne kezdeni dobolni tanulni?
Mindenkinek. Lányoknak, fiúknak egyaránt. Erőnlét, akarat, kitartás kell hozzá, ritmusérzék a legutolsó. Minden tanulható. Egyre több növendékem az Ataru miatt jön hozzám tanulni. Nyílván nem lehet mindenki egy ilyen együttes tagja, de már kezdem kinevelni az utánpótlást.
Mi vonz téged a japán kultúrában?
Sose voltam Japánban még, de nagyon szívesen elutaznék oda. Kínában már háromszor jártam. Pontosan nem tudom megfogalmazni mi az, ami vonz. Minden, ami Japán. Sok japán emberrel volt szerencsém megismerkedni, nagyon szimpatikusak. Tetszik a dolgokhoz való hozzáállásuk, a munkához, az emberi kapcsolatokhoz, a természethez.
Életvitel szempontjából is alkalmazod a távol- keleti kulturális szokásokat?
Amennyire én ezekbe beleástam még csak a felszín. Túlzás lenne azt mondanom, hogy ennek a tudója vagyok. Szeretnék mélyrehatóbban foglalkozni vele, de nincs túl sok időm rá.
Mivel foglalkozol a munkádon és az együttesen kívül még szívesen?
Nagy kertes házban élek, vannak állataink. Futok, triatlonozok, próbálok egészségesen élni. Tevékeny ember vagyok, nem szeretek tévé előtt üldögélni. Valamit mindig csinálnom kell, ez nem fog változni.